DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
F1

Már megint a Ferrarival törődik a Mercedes

Toto Wolff, a csapat üzleti ügyvezető igazgatója az F1-es szezonnyitó előtt kiemelte, nem érdemes a tesztekből kiindulni, a Ferrari és Williams tempója azonban óvatosságra inti.

Az előszezonbeli tesztek abszolút leggyorsabbjának a Mercedes bizonyult, Nico Rosberg és Lewis Hamilton az utolsó barcelonai gyakorlás mindkét legjobb idejét megfutották, de a Ferrari és a németek motorját használó Williams is megvillant az előszezon 12 napja során. Toto Wolff ráadásul beismerte, a megbízhatóság továbbra is kifoghat csapatán – annak ellenére, hogy a két ellenfélhez képest jóval nagyobb távot megtettek a tesztelés folyamán.

 



„Nem igazán szeretnék túl sokat kiolvasni a köridőkből, mivel nem tudom, hogy az emberek milyen üzemanyagszintén mentek. Olyan lenne, mintha kristálygömbből jósolnánk, azt pedig nem kellene, és nem is szeretnék” – jelentette ki Wolff, aki a Mercedes üzleti ügyvezető igazgatói posztját tölti be.

„Habár erős távot sikerült megtennünk, a tempó pedig jó, a hosszú etapok is erősek, a megbízhatóság továbbra is problémát jelent. Ez azonban mindig, mindenki számára probléma marad, ezen kell nekünk úrrá lennünk, aztán kivárnunk, hogyan alakul az első néhány verseny. Azután valószínűleg könnyebb lesz megerősíteni, mit láttunk a teszten. A Ferrari erősnek tűnik, a Williams erősnek tűnik. Várjunk, amíg a versenyzés igazán elkezdődik” – nevezte meg a lehetséges kihívókat Wolff, érdekes módon kihagyva a Red Bullt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: