DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Az FIA is vizsgálja Alonso balesetét

Bár a McLaren már minden telemetriai adatot kielemzett kétszeres F1-es világbajnoka múlt heti barcelonai bukása kapcsán, ám a Nemzetközi Automobil-szövetség valamiért mégis fontosnak érzi az eset újbóli átfogó kivizsgálását.

Az FIA a McLarennel is szorosan együttműködik az ügy részleteinek felgöngyölítése érdekében, ami nyilván azt jelenti, hogy az összes rendelkezésükre álló adatot bekérik tőlük. Emellett, a CCTV kamerája által rögzített felvételeket is segítségül hívja a szövetség, hogy a végére járjon, mi okozhatta valójában Fernando Alonso rejtélyes bukását és sérülését.



Fontos megjegyezni, hogy az FIA automatikusan nem szokott vizsgálatot indítani a téli felkészülési szezonban bekövetkező bukások kapcsán, mivel a tesztek nem számítanak hivatalos FIA-eseményeknek, ezeket lényegében a csapatok szervezik. A mostani esetet viszont a szövetség elöljárói is rendkívülinek ítélték meg, és vizsgálódásukat a hivatalos indoklás szerint azért indították el, hogy kiderítsék, hogyan növelhetnék tovább az F1-es pilóták biztonságát.

Alonso köztudottan a fizikálisan egyik legfelkészültebb pilóta a mezőnyben, a híradások szerint pedig a becsapódás mértéke nem volt túl nagy, amit az autó külsején látható, csekély mértékű sérülések is bizonyítanak. Ezért rendkívül különös ez az eset, és noha a McLaren minden olyasféle pletykát, vádat tagad, amelyek azt firtatják, valójában az MP4-30-as valamilyen technikai hibája okozhatta a különös esetet, nekik nyilván az érdekeik is azt diktálják, hogy eltusolják az ügyet, ezért megnyugtató, hogy a szövetség is elkezdte kivizsgálni a történteket.   

„Nagyon alaposan a végére fogunk járni annak, hogy mi történt. Ennek érdekében minden információt össze fogunk gyűjteni, és a McLarennel is teljes mértékben együttműködünk az ügy részleteinek felgöngyölítésében” – nyilatkozta az FIA egy szóvivője. 

Mint ismert, Alonso ma elhagyta a kórházat, de a csütörtökön kezdődő tesztet kihagyja, ott a McLaren tartalékosa, Kevin Magnussen fogja őt helyettesíteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: