"Huszonhétéves voltam és kocsmatöltelék. Korábban az iskolában egyes-kettes tanuló, ha az ilyet egyáltalán tanulónak lehet nevezni. Tulajdonképpen autószerelő lettem volna, de nagygépszerelőként dolgoztam, ha egyáltalán dolgoztam időnként. Tönkrement embernek számítottam, már a szüleim sem bíztak bennem. Apám csak undorral tudott rám nézni és akkor is csak annyit mondott, soha nem lesz belőlem semmi, sőt már nem is lennék, ha levette volna rólam a kezét. Reggel két deci pálinkával alapoztam a napot, attól kezdve már csak rá kellett töltenem. Rabiátus, veszekedős és verekedős részeg voltam, ezért még a kocsmában sem szerettek, amely pedig otthonomnak számított volna, ha nem dobnak ki minduntalan. A vég akkor érkezett el, amikor már loptam is. Igaz, nem én voltam a legnagyobb tolvaj és nem is csak egyedül csináltam, de a lopásért és garázdaságért már megkaptam a magam egy év nyolc hónapját felfüggesztve. Még egy lépés ezen az úton és megöl az alkohol, vagy megölöm én magam. És akkor Magyarországra jött a Forma-1, a Hungaroringre.
Vidéki vagyok (pontosan tudom, hová való, de hadd nem írjam ide, bár semmi titok nincs benne) és a haverokkal úgy döntöttünk, ezt meg kell néznünk. Felpakoltuk a Zsigulit és jöttünk. Itt parkoltunk hátul, fönn, az ötös parkolóban (a Hungaroringen mesélem mindezt, a Toronyépületben), és már csütörtökön ideértünk, kezdtük fölverni a sátrat. Fogalmunk sem volt róla, hogy már ekkor is mennek majd autók (pedig az új pályákon mindig van egy plusz edzésnap, és ez a csütörtök), de munka közben meghallottuk azt a rettenetes hangot és otthagytunk csapot-papot, rohantunk, mentünk az autóval, közben kötéllel kitéptük a sátorkarókat, de nem törődtünk semmivel csak mentünk mert látni akartuk őket!.... Egy lajtos kocsira kapaszkodtunk föl arról néztünk be ott hátul a hátsó kapunál a kerítés fölött, jegyünk még nem volt, nem engedtek be. És én akkor megláttam Őt. Persze nem tudtam, hogy Ő az, nem tudtam, hogy Ayrton Senna az. Csak megláttam azt a feketearany autót (Senna akkor Lotusban ült) és attól kezdve nem láttam négy napon át senki mást. Nem tudom, látta-e a Schindler listája című filmet, tudja az fekete-fehér film és van benne egy jelenet, amelyben a kislány alakját számítógéppel kiszínezték. Minden fekete-fehér-szürke, csak a lány ruhája piros. Ãgy láttam én Sennát. Illetve én csak őt láttam, akkor és senki mást nem. Minden más színtelen volt, azaz fekete és fehér, meg szürke, mintha csak háttér lenne, és ahol ő megjelent ott volt a szín, az a folt szinte égetett, ragyogott. Talán Mózes lehetett így az égő csipkebokorral.
**
A versenyt persze a lelátóról néztük. Én végig csak őt láttam, csak őrá gondoltam. Pedig akkor ő még nem volt jóformán senki. Akkor még Piquet volt a király, a minden. De én csak Sennát láttam, őt éreztem s egyszer csak megvilágosodott bennem minden. Én, a részeges tróger, a már-már alkoholista verekedős kocsmatöltelék, egyszer csak megértettem, hogy másképp is lehet élni. Hogy az életem csak nekem fontos és nem másnak. Senna példája volt, ami megérttette velem, hogy az ember irányítani tudja az életét, ha keményen kézbe veszi a dolgokat. Megértettem azt is, hogy nem csak egy világsztár, egy sikeres ember alakíthatja az életét, hanem egy pária is, csupán akarnia kell. Én is lehetek még rendes ember!... Valami fény gyúlt bennem. Amikor a versenynek vége lett, még ittam egy pohár sört, még nem tudtam akkor, de hónapokra az utolsó volt, amit megittam. Szeptember elején leszoktam a dohányzásról, pedig füstöltem addig, mint gyárkémény. Ma sem dohányzom. Inni pedig, csak mértékkel iszom. Én azt hiszem ez a legnagyobb dolog, hogy nem kell azt mondanom, hogy egy cseppet sem - mert nem kell félnem, hogy elragad a hév. Meg tudom állni, hogy ne igyak. Tudom hol a határ és meg is tudok állni.
**
Egyedül a barátnőm tartott ki mellettem a korábbi szörnyű években. Most rávett, hogy próbáljak meg dolgozni és járjunk együtt iskolába is. Egyetlen hely volt még, ahová felvettek dolgozni a környéken. Autóra. Sofőrnek. És megfeleltem. Közben jártunk a vendéglátóipari iskolába. Majd el is végeztük. Én is! Érti!?... De akkor még nem kaptam vállalkozói engedélyt, mert még megvolt a priuszom a lopás, meg a verekedés miatt.
**
Közben minden évben természetesen feljöttem a versenyre. És meghallgattam, gyűjtöttem mindent, amit Sennáról meg lehetett szerezni. A következő évben egy egyébként jó rádióriporttól majdnem infarktust kaptam, mert abban Piquet azt fejtegette, hogy Senna egy kis senki, a riporter meg csak Nelsont istenítette. Az én barátom ilyen lenne, mint ahogy Piquet mondja...? Nem, ez lehetetlen, gondoltam végig ezerszer is. De szíven döfött az a gúnyos hang, amit használtak. Mert Ayrtonban igenis volt alázat és szeretet az emberek, a sport iránt. És valahogy én is teljesen átalakultam lélekben. Hallani ugyan soha nem hallottam tőle, de valahogy belém plántálódott általa, a viselkedése, az egész mentalitása által, hogy az élet értelme nem lehet a pénz. Pedig régebben nekem a pénz volt az istenem. Meg voltam győződve arról, hogyha pénzem van, akkor van mindenem, illetve, inkább ha lenne, lenne mindenem. Mindennek nyitját a pénzben láttam, mint látják ma is annyian. De aztán elrendeződött bennem ez is. Ma már tudom és eszerint élek is, hogy a pénz nem minden. Kell ugyan az élethez, de a boldogsághoz nem. A boldogsághoz, a teljes élethez szeretet kell, család kell, az kell, hogy az ember tudjon szeretni és szeressék az embert. Hogy adni tudjon és boldog legyen tőle, hogy adni tudott, ha mást nem, egy mosolyt...
**
Nyolcvannyolcban csodálatos csatát vívott Mansellel. Tíz perc volt hátra az utolsó edzésből és ő már egy tarka gatyában sétálgatott a boxban, amikor Mansell ment egy szédületesen nagy időt. Már azt hittem vége, de valahogy bántott, hogy ő csak úgy belenyugszik. Aztán egyszer csak kijött az autójával (képes volt újra beöltözni), ment egy eszméletlen jó kört, ő lett az edzéselső. Az utolsó pillanatban.
.jpg)
**
Nem, nem nem. Én egészen 1990-ig soha nem találkoztam egy pillanatra sem Ayrtonnal személyesen. Az én kapcsolatom vele ennél sokkal mélyebb és emberibb volt. Én tudtam róla szinte mindent, hiszen ittam a híreket, megszereztem mindent, ami csak róla szólt, vele foglalkozott. Éreztem őt! Amikor a közelében voltam, valami kisugárzás jött felőle és én tudtam fogni ezeket a sugarakat. Tudtam, hogy mit gondol, hogy mit miért csinál, hogy mi lesz a következő lépése... Gondolom a keresztények ismerik ezt az érzést, akik már átélték Isten hívását... Vagy talán Jézus Krisztust láthatták-érezhették így tanítványai. Aztán 1990-ben itt teszteltek a Hungaroringen. Boutsen is itt volt. És természetesen én is. Megtudtam valahonnan és éreztem, hogy jönnöm kell. Hogy végre most csendben, nyugalomban találkozhatok vele. Zsembery Jenő bácsinak köszönhetem az egészet. Ő engedett be a Hungaroringre, mutatta meg merre vannak és utamra engedett. Többet ő sem segíthetett. Sokáig álldogáltam a box fém ajtaja előtt és erőt gyűjtöttem. És féltem is egy kicsit, életem nagy találkozása előtt. Aztán egyszer csak megéreztem, hogy most mennem kell. Benyitottam. Ayrton állt velem szemközt, és egy japán mérnökkel beszélgetett, nyilván a motor viselkedését beszélték meg. Odamentem hozzájuk és megálltam Senna előtt. Rám nézett, és nem tudom szavakkal elmondani azt az érzést, ami akkor elfogott. öt éve vártam már ezt a pillanatot, legalább két napja magoltam azokat az angol szavakat, amelyeket el akartam mondani neki. Kívülről fújtam már az egész mondandót korábban, most viszont nem tudtam elmondani neki. Egyszerűen nem jött ki hang a számon. Angol szó pedig még véletlenül sem jutott eszembe. Hihetetlenül kínos kezdett lenni az egész. Ott álltam előtte, megvalósult az álmom és soha nem fogom megtudni, mit is akartam. Elkezdtem a mondókámat magyarul. Hogy mennyien szeretik őt Magyarországon, hogy milyen csodálatos, ahogyan versenyez. És akkor nyílt az ajtó (mi ez, nem isteni gondviselés?!) és belépett rajta a szőke hölgy és megkérdezte, nem kell véletlenül egy tolmács....? Aztán minden mondatomat fordította. Azt mondtam Ayrtonnak: "Suzukában Te is nyertél!" Mire ő csak annyit mondott: "Ezt is gólra játsszák és nem én rúgtam a gólt." Aztán: "Hidd el, hogy sokkal több igazi barátod van szerte a világon és itt minálunk is, mint gondolnád"- mondtam. Amikor a barát elhangzott arra fölkapta a fejét és halványan, olyan szomorkásan, mint szokott, elmosolyodott. Célba értem. Ayrton ugyanis igazán, mindenkivel barátságos volt, de nehezen nyílt meg és inkább a tekintetekből olvasott. Emberek százai barátkoztak össze egymással szerte a világon, azért, hogy beszélgethessenek róla. Amit ő adott a világnak, azt ezerévenként, ha egy ember adja, ezredévenként ha egy olyan születik, mint ő volt.
**
Leszállt az asztalról, amelyen eddig olyan féloldalasan ült, és közelebb lépett hozzám. És akkor gondoltam egyet: - Ayrton, te láthatod magad minden nap, amikor csak akarod, csak bele kell nézned a tükörbe. De mikor láthatunk mi...?! Mikor láthatlak én...? Nem fényképezhetnének le bennünket együtt, hogy legyen egy emlékem...? Letette a szendvicset, amit majszolt, és odaállt szorosan mellém. Én odaadtam a gépemet gyorsan a tolmácsnőnek és megkértem, fényképezzen le minket. De valahogy olyan sután álltunk ott, nem éreztem jól magamat, nem tudtam hová tenni a kezemet, ezért aztán bátortalanul átöleltem Ayrton vállát. Erre elmosolyodott nagy igyekezetemen. Ezt a mosolyát őrzöm azóta is. Nem, nem csak a képen. Hanem itt belül, igazán. Ez ad erőt. Ezt a mosolyt nekem adta ugyanis.
**
A barátnőm végig kitartott mellettem, most már rövidesen meg is esküszünk Vettünk ugyanis egy kis telket és építünk rá egy házat. Különben dolgoztam sokat és kitartóan, spóroltunk egy kis pénzt, és miután elvégeztük az iskolát, kis büfét nyitottunk. Most már teázó, és bérlünk egy fodrászüzletet is. Nem élünk valami fényesen, de tisztességesen megvagyunk, s főleg boldogok vagyunk, mert Ayrtontól tudjuk, hogy a lélek nyugalma a legfontosabb, s a szeretet. És ezt kell ápolni.
**
Sokan az égre kiáltanak, hogy hol volt Isten, amikor hagyta Ayrtont meghalni?! Én is döbbenten álltam a rettenetes tények előtt. Aztán rájöttem? Istennek éppen az ilyen emberekre van szüksége, mint Senna. És azért is szólítja magához őket. Mint Jézust is! Mert kell, hogy az emberek előtt példaképek legyenek. Akikre fel lehet nézni, akik igenis megváltják a bűnös lelkeket, de akik csak halálukban magasztosulnak igazán, szinte szentekké. Amikor Ayrton beleült a Williamsbe, rögtön tudta, hogy rosszul választott, ezzel az erővel maradhatott volna a vacak McLarenben is. Mert miután kivették belőle az aktív felfüggesztést, ott maradt egy kiegyensúlyozatlan, labilis, ámbár rendkívül gyors autó, amellyel küzdenie kellett. És mindezért ráadásul el kellett hagynia barátokat, ismerősöket, szakítania kellett régi kapcsolataival. Megtette. Mert ez volt a logikus lépés, ez volt az útja. Ha nem ül át - ma is élne. Egy hatéves kisfiú naivitása és egy százéves nagyapó bölcsessége fért meg együtt Ayrton lelkében."
