"Rubens balesete nem rázott meg minket: valami történt, de csak egy kis agyrázkódást szenvedett. Ratzenberger viszont" teljesen más volt. Barátok voltunk, a kisebb kategóriák óta ismertük egymást. Láttam, ahogy a feje előrebicsaklik a cockpitben. Persze bíztam benne, hogy jól van, de nem sokkal később megjött a hír, hogy nem élte túl a balesetet. Engem viszont ez sem akadályozhatott meg abban, hogy elinduljak a következő napon, mindig úgy voltam vele, hogy ha velem történne valami, azért nem kellene másoknak kihagyni a versenyt."
"Tudtam, hogy kockázatos, és el is fogadtam ezt, ahogy Roland is tette. Viszont a két egymás utáni balesetet követően ismét elkezdtünk a rizikóra figyelni. A halál nélküli évek teljesen elfeledtették velünk, hogy meghalhatunk, megsérülhetünk. Közülünk sokan először találkoztak a halállal. Én már megtapasztaltam egy Formula-3-as versenyen. Egy amerikai versenyzővel történt, már nem emlékszem a nevére" Mindenesetre nagyon feszülten készültünk a versenyre, ez érződött az eligazításon is. Mindenki a lehetséges veszélyekről beszélt, egyedül Ayrton hallgatott. Máskor biztosan elmondott volna mindent, ami eszébe jut, de akkor egy másik Ayrton ült ott"
"A rajtnál egy újabb ütközés történt, a csapattársam, Pedro Lamy is benne volt. Most is emlékszem, ahogy egy kerék kirepült a lelátóra. Az újraindítás után azt láttam, hogy egy autó csúszik vissza a Tamburello falától. Nem ismertem fel, ki van benne, de biztos voltam benne, hogy akárki is az, ki fog szállni. Aztán megálltunk a célegyenesben. Mindenki összevissza beszélt, először csak az Ayrton és a helikopter szavakat hallottam meg. Ahogy visszahozták az összetört autót, és keresztülvitték a rajtrácson, láttam, hogy a monocoque oldala sérült, a kasztni viszont egyben van. Ez reményt adott."
"Csak a verseny után tudtuk meg, hogy mi történt. Az első gondolatom az volt: még egyszer ne! De nem volt vége, két hét múlva jött Karl Wendlinger esete Monte Carlóban, majd nem sokkal később Pedro Lamy Silverstone-ban. Egy egész hónap, tele balesetekkel. Ürességet éreztem magamban. Elmentem mindkét temetésre, szerettem volna elköszönni mindkettejüktől. Ami Sao Paolóban történt, az leírhatatlan. A reptértől a városig sok ezer ember állt. Egy királyt temettünk el."
"Elképesztő volt ezt látni. A koporsót én is vettem, a hátuljánál voltam. Hihetetlenül érzelemteli pillanat volt, az embertömeg közepén, akik Ayrtont utolsó útjára kísérik. Nagyon különös gondolataim támadtak: egy legendát viszek a vállamon a végső nyughelyére, ezzel része lettem a történelem e pillanatának."
"Ezt követően azonnal visszarepültem Európába Gerhard Berger oldalán, hogy Ratzenbergernek is megadjam a végtisztességet. Rolandról sajnos gyakran elfeledkeznek. Én mindig együtt beszélek kettejükről, ha az imolai hétvégéről kérdeznek."
