"Ha visszagondolok az együtt töltött versenyzői éveinkre, számos különféle érzés kering bennem" - kezdi Coulthard. "Ennek az az oka, hogy három eltérő Michaelt ismertem meg ezen idő alatt. Mindenekelőtt a családapát. Emlékszel, amikor végül lóháton kötöttünk ki az Ausztráliában töltött pihenőnapunk alatt? Vagy a hockenheimi futamot követő bulira, amelyen együtt karaokeztunk?"
"Aztán ott a versenyzői éned, aki hihetetlenül elhivatott, és vitathatatlanul a leggyorsabb volt a generációnkban. És akkor még nem is említettem azt a rengeteg rekordot, amelyek megdöntésre kerültek az út során."
"És a hajthatatlan sportember. Visszaemlékezésem során muszáj elismernem, hogy egyes helyzetekről nagyon eltérő volt a véleményünk. Mindig a fejemben lesz az 1998-as spái hétvége, amikor a verseny alatt megérkeztél a bokszunk elé, és Jean Todt megpróbált visszatartani attól, hogy belépj a McLaren garázsába."
"Mindannyiunkból a legjobbat hozta ki, hogy ellened versenyezhettünk. Őszintén mondhatom, hogy a tehetséged, az elhivatottságod és a hozzád legközelebb állókkal ápolt viszonyod olyan szintre emelt téged, amiről a többségünk csak álmodhatott. Ãltalad válhatott elismertté az én karrierem is, hiszen arra késztettél, hogy még keményebben dolgozzak, gyorsabban vezessek, és így jobb eredményeket érjek el annál, mint amit egy gyengébb mezőnyben valaha is elérhettem volna. Mindig csodáltam a tempódat és elkötelezettségedet, és remélem, hogy egy Bacardi-kóla mellett hamarosan elmerenghetünk majd azon, hogy a mai gyerekek mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy nekünk annak idején milyen nehéz dolgunk is volt."
"Michael, folyamatosan rád és a családodra gondolok, és azért imádkozok, hogy a jelenlegi helyzet véget érjen, és minden visszatérjen a régi kerékvágásba.
A legnagyobb tisztelettel,
DC"
