James Vowles több csapat érdeklődése közepette választotta a Williamst 2022 végén, amelyhez személyes kötődés és hosszú távú vízió is fűzte. A brit szakember szerint a legendás istálló értékei, függetlensége és komoly befektetői háttere egyedülálló lehetőséget kínáltak számára. Gyors döntése azóta beigazolódni látszik, hiszen a csapat az elmúlt években folyamatos fejlődést mutatott a Formula–1-ben.
A brit szakemberrel, aki korábban a Mercedes főstratégájaként dolgozott, egészen a 2009-es Brawn GP-időkig visszanyúlóan, sokáig Toto Wolff lehetséges utódaként számoltak, ám végül a Williams kínálta számára az első csapatfőnöki lehetőséget – és mint elárulta, nem ez volt az egyetlen opciója.
„2022 végén valójában nem csak a Williams volt képben, hanem négy különböző lehetőség volt az asztalon” – mondta Vowles egy némileg váratlan helyen, Frankie Langan padel-játékosnak. „Ez az ajánlat szólított meg a legjobban, olyannyira, hogy a Williamsszel való találkozó után hét napon belül aláírtam a szerződést, ami bármilyen körülmények között nagyon gyorsnak tekinthető. Egyszerűen minden összeállt.”
„Az egész egy telefonhívással kezdődött. Azután néhány napon belül már egy nyolcfős megbeszélésen ültünk. Hét nappal később szerződés. Ennyi. A többi már történelem” – mondta Vowles, akinek döntésében a személyes kötődés is kulcsszerepet játszott: „Ez egy legendás márka. Gyerekként ennek a csapatnak szurkoltam, nagyon erős kapcsolatot érzek vele. Szeretem a függetlenségét, szeretem azt, amit képvisel.”
Vowles azt is kiemelte, hogy a csapat múltja és jövője egyaránt meggyőzte: „Szeretem azt a tényt, hogy ugyanannyi világbajnoki címe van, mint a Mercedesnek. És azt is, hogy a mögötte álló befektetés komoly és őszinte. Olyan volt ez, mint egy soha vissza nem térő lehetőség, hogy egy ilyen csapatot visszavihetek az élmezőnybe a megfelelő befektetéssel.”
Első szezonjában a Williams a hetedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban, majd 2024-ben visszacsúszott a kilencedik pozícióba. 2025-ben azonban jelentős előrelépést ért el a grove-i alakulat, amely az ötödik helyen végzett – ez a csapat legjobb eredménye volt egy évtizede.