DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 2. szombat
F1

1976: Egy hihetetlen szezon (videóval)

A Rush című hollywoodi szuperprodukció bemutatását követően a figyelem középpontjába került a 37 évvel ezelőtti Formula-1-es szezon, melynek végén James Hunt minimális különbséggel előzte meg a Nürburgringen kis híján halálra égő Niki Laudát.

Hunt év elején első csapata, a Hesketh Racing megszűnését követően szerződött a McLarenhez a testvére csapatához távozó kétszeres bajnok Fittipaldi helyére. A szezon rosszul kezdődött Hunt számára, három verseny után a címvédő Lauda 24, míg ő maga csupán hat ponttal rendelkezett, míg három újabb versenyt követően 51-6 volt az állás kettejük közt (a bajnokság második helyén Regazzoni állt 15 ponttal). Hunt később visszakapta az elvett spanyolországi győzelmét, ettől függetlenül helyzete kezdett reménytelenné válni. Aztán jött a németországi baleset, ami mindent megváltoztatott...



A történetet Ron Howard filmje csak a szükséges mértékben módosítva, szinte teljesen pontosan mutatta be. Ám ha valaki azokra a versenyekre is kíváncsi, melyek kimaradtak a Rushból, s szeretné a nagy párharc eredeti felvételeit is látni, szánjon rá egy órát arra, hogy megtekintse az alábbi filmet. Nem fogja megbánni...