DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 2. szombat
F1

Mercedes: Jó kezdés

Lewis Hamilton és Nico Rosberg az első és a harmadik helyen zárta a Koreai Nagydíj pénteki szabadedzéseit egy erős napot követően.


A pilóták összesen 103 kört teljesítettek a mai három óra alatt, hét körrel kevesebbet, mint két versenytáv. Nico a csapat passzív DRS rendszerét értékelte ki a délelőtti első szabadedzésen. A gumikiértékelés és a finombeállítás volt a mai nap célja, mindkét autó az első négyben végzett a két szabadedzésen.


"A pálya egészen nagyszerű és a kisebb változtatások, melyeket az idei évre végeztek jó javulást jelentett, különösen a boxkijárat, amely most sokkal jobb. Úgy tűnik, jó napunk volt, de a Red Bullt mindig nagyon nehéz legyőzni. Szoros volt velük ma a harc és remélem ez az egész hétvégén tovább folytatódik. Az egyetlen aggodalmam a hosszú etapok után az első abroncsok elszemcsésedése, amelyen dolgozni kell este. Új alkatrészeket hoztunk ide Koreába, amelyek jól működtek és optimizmussal tölt el, erős eredményt érhetünk el a hétvégén."


"Nagyon elégedett voltam a mai edzéssel, ez az első alkalom, amelyre emlékszem, hogy a második szabadedzésem jól sikerült. Nem változtattunk semmin, de a nap simán ment és minden munka, amelyet a csapat elvégzett jól sikerült. Szeretem ezt a pályát: már kezdettől fogva tiszta volt, jó versenyzést biztosít vasárnap délutánra és egyre keményebb és keményebb a körök múlásával. Az első szektorban jól lehet előzni, majd egyre jobban aggódsz, mivel az utolsó két szektor a precizitásról szól. Jó leszorítóerejű csomagra van szükséged és a az autó jó. Még éjszaka javulni kell és van néhány dolog, amit szeretnék a beállításon változtatni, de jól kezdtünk."


"Jól kezdtük ma mindkét autóval a hétvégét. A tervezett program szerint dolgoztunk, kiértékeltük tesztelemeinket és hosszú etapokat teljesítettünk mindkét gumikeverékkel a délutáni edzésen, amelynek köszönhetően sok adatot gyűjtöttünk az esti elemzéshez. Ami a versenyképességet illeti, minden szokásos pénteki mágiát tudunk: csak abban vagyunk biztosak, mi mennyi üzemanyaggal mentünk, a többiekről nem tudjuk ezt, így holnap derül ki, valójában hol is állunk. Mint mindig, éjszaka keményen fogunk dolgozni az autó további javításán és építünk erre a jó hétvégi kezdésre."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: