DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 2. szombat
F1

Massa: Soha nem voltam második számú versenyző

Felipe Massa elmondta, a pletykákkal ellentétben soha nem kellett a Ferrarinál olyan szerződést aláírni, mely rögzítette volna alárendelt státuszát.

A brazil versenyzőnek három világbajnok, Michael Schumacher, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen oldalán kellett bizonyítania a Ferrarinál. Mivel közülük egyedül Raikkönent tudta legyőzni 2008-ban, felmerültek azok a pletykák is, melyek szerint Massának a szerződésébe is belekerült második számú státusza. Egy ehhez hasonló történetre derült fény nemrég: a nyolcvanas évek végén Nelson Piquet Lotusszal kötött szerződésében egyértelműen rögzítve lett, hogy a brazil az elsőszámú pilóta, Satoru Nakajimát pedig alárendelik neki egyfajta "magatartási szabályzattal", melyet maga a japán is aláírt.



Massa úgy nyilatkozott a brazil Totalrace-nek, hogy nem hisz benne, hogy ilyen szerződések még mindig léteznek: "Vannak feltételek a szerződésekben, melynek értelmében a csapatot kell szolgálnod, és nem tehetsz semmit, ami ellenkezik azzal, amit a csapat akar. De azt hiszem, ez minden pilóta szerződésében benne van. Olyan záradékom viszont sosem volt, ami megmondta volna, hogy ki az első és ki a második számú versenyző."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: