A változtatás azon biztonsági intézkedések közé tartozik, melyeket a Német Nagydíjon történtekre adott válaszként vezettek be, mivel a verseny során a FOM egyik operatőrét eltalálta Mark Webber Red Bulljának elszabadult kereke, melyet nem rögzítettek megfelelően a kiállás sorám
A technikai szabályzat 14.7-es pontja eddig is kötelezővé tette a kerékrögzítő rendszereket, ámde nem volt semmilyen konkrét leírás ezek kialakításáról. A szabályzat csupán annyit tartalmazott, hogy minden autót fel kell szerelni olyan eszközökkel, melyek rögzítik a meglazult kereket. Ãm az FIA arra jutott a nürburgringi esetet követően, hogy a mostani rendszerek csak akkor működnek, ha egy teljesen rögzített kerék lazul ki.

Ezért a jövő heti Olasz Nagydíj lesz az utolsó futama a hagyományos rögzítő rendszereknek, Szingapúrtól kettős védelemmel kell ellátni az autókat, melyek egyaránt visszatartják a rögzített állapotból kilazult, valamint a hibásan rögzített kereket is.
A McLaren több csapattal egyetembe már a belgiumi pénteken kipróbálta az új rendszert, amit Sam Michael elmondása szerint a csapat meg kíván ismételni Monzában is: "Pénteken kipróbáltuk az autón is, és alighanem Monzába is feltesszük péntekre. Kissé eltér a korábbitól, és amikor két másodperc körüli boxkiállásokkal dolgozol, a legkisebb dolog is nagy különbséget jelenthet. Elég egy apró változtatás a kialakításban, és máris összekavarodnak a szerelők és az egész rutin."