A hét elején Alonso csapattársa, Felipe Massa nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ha a Nürburgringen is sorozatosak lesznek a defektek, akkor a pilóták bojkottálni fogják a Német Nagydíjat.
"Hasonló helyzetben lehetetlen lenne vezetni" - ismerte be Alonso. "Ezt sohasem akarjuk újra átélni. Mindenkinek rossz volt, a marshaloknak, a rajongóknak és a pilótáknak is, akik meg is halhattak volna."
A veszély valós voltával a Red Bull csapat vezetője, Christian Horner is egyetértett, aki szerint bizony Alonso szerencsés volt, hiszen a belső kamerás felvételeken látszott, hogy a Ferrari spanyol bajnokát nem sokkal kerülték el a nagyobb, repülő törmelékek Silverstone-ban. "Nem hibázott, de Fernando Alonso az egyik olyan pilóta, aki nagyon szerencsés volt, hogy hazaért" - nyilatkozta Horner a spanyol El Confidencialnak.

Alonso azonban biztos benne, hogy a Német Nagydíjon nem fog megismétlődni ez a helyzet. "Hallottam, hogy lesz némi változás, de nem lehet jósolni, mert még senki sem próbálta ki ezeket az új abroncsokat" - nyilatkozta Alonso a német DPA hírügynökségnek. A Ferrari spanyol bajnoka szerint ugyanakkor bármi is lesz a helyzet, szerinte nem várható bojkott. "Nekünk versenyeznünk kell. A csapatért, a szponzorokért és a rajongókért."
Alonso: Nem lesz bojkott a Német Nagydíjon
https://formula.hu/f1/2013/07/04/alonso-nem-lesz-bojkott-a-nemet-nagydijon 2013-07-04 11:00:00 2013-07-04 11:00:00
Fernando Alonso szerint a Német Nagydíjon nem fog megismétlődni a Silverstone-ban a gumiabroncsokkal kapcsolatban kialakult helyzet, így a pilótáknak nem kell majd bojkottálniuk a nürburgringi futamot.