DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

A Mercedes szeretne Silverstone-ban tesztelni

Miután az FIA megváltoztatta a Fiatal Pilóták Tesztjére vonatkozó előírást szerdán a Ferrari bejelentette, nem újoncokat fog foglalkoztatni a teszten, hanem Felipe Massa és Fernando Alonso kap lehetőséget.

A fejlesztési munkát azonban továbbra is az újoncok végezhetik, ennek ellenőrzésére az FIA megfigyelőket küld Silverstone-ban.

De nemcsak a Ferrari dolgozik majd versenyzőivel. A Lotus pilótája, Romain Grosjean is mozgalmas tesztet vár.

"Nyilvánvalóan sok munkát kell elvégeznem a Fiatal Pilóták Tesztjén" - erősítette meg a francia pilóta. "Senki nem akar látni defektet, így tudom, hogy a sportban mindenki a Pirellivel együtt dolgozva próbál megoldást találni."





Az FIA nyitott arra is, hogy a silverstone-i teszt hosszát három napról négyre emeljék.

A Mercedest a tesztbotrány miatt eltiltották a silverstone-i rendezvényről, de a csapat motorsport igazgatója, Toto Wolff közölte, a német csapat mindent megtesz azért, hogy jelen lehessen a teszten, amennyiben azt négy naposra hosszabbítják meg.

"Így még nagyobb a büntetés, mert a többi csapatok versenyzőiket használhatják, de elfogadjuk ezt a biztonság érdekében. De ha lesz negyedik tesztnap, akkor harcolni fogunk, hogy részt vehessünk rajta" - mondta el Wollf a Bildnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: