A Mercedes GP-nél nagy átalakítások zajlanak, így nem csak Michael Schumachert cserélték le Lewis Hamiltonra, de Norbert Haug is távozott, míg a helyét Wolff és Niki Lauda vehette át, a hírek szerint pedig hamarosan a McLaren istálló volt technikai igazgatója, Paddy Lowe is megérkezhet a csapathoz.
"A Mercedesnél mi már nem akartunk többé konzervatívok lenni" - nyilatkozta Wolff az osztrák ORF 1 televíziónak. "Az új Mercedes utcai modellek is már fiatalosak és sportosak."

Wolff elismerte, hogy ebben a fiatalosabb imázsban kulcsszerep jut a 44 éves hétszeres bajnok Schumachert váltó Lewis Hamiltonnak. "Lewis nem csak egy hihetetlenül tehetséges pilóta, de a nagyszerűen érti a technikai dolgokat is. Nagyon jól ki jön az embereinkkel, tudja motiválni őket. A tesztek első két napja után Lewis már mind az 50 pályán dolgozó emberünket név szerint ismerte. Az a kép, amit róla a média sugall nem felel meg a valóságnak. Mi köré építjük a csapatot, és ha nem leszünk sikeresek, akkor elmegyünk, de mi tudjuk, hogy képesek leszünk rá, és az igazgatótanács is tudja azt, hogy ennek érdekében forrásokra és időre van szükségünk."
Wolff: Hamilton sokat javít a Mercedes öreges imázsán
https://formula.hu/f1/2013/03/11/wolff-hamilton-sokat-javit-a-mercedes-oreges-imazsan 2013-03-11 12:00:00 2013-03-11 12:00:00
A Mercedes GP új résztulajdonos ügyvezető igazgatója, Toto Wolff szerint a 2008-as bajnok Lewis Hamilton sokat javíthat a Mercedes konzervatív öreges imázsán.