DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök
F1

Button a McLarentől vonulna vissza

Jenson Button nem tervezi a McLaren elhagyását és szeretné Formula-1-es pályafutását a wokingi csapatnál befejezni.

Button 2010-ben csatlakozott a McLarenhez, miután 2009-ben a Brawn GP-vel bajnoki címet szerzett. Habár a brit pilóta nem tudott az elvárásoknak megfelelően teljesíteni a három év alatt, véleménye szerint minden csak idő kérdése.

"Úgy érzem, szeretném a McLarennél befejezni pályafutásom. Ez hosszú távon a legjobb hely számomra. Néhányan távoztak a csapattól, mert úgy érzik, más kihívásra van szükségük, vagy valami hiányzik. Még sok mindent lehet itt elérni. Amikor bemutattuk 2013-as autónkat, csodálatos volt látni az autókat, melyek a McLaren 50 évét szimbolizálják; megnézni a csapat történetét és a megnyert bajnokságokra visszatekinteni. Egy látványos csapat vagyunk. Szeretnék én is bekerülni ebbe a történelembe; nemcsak az idei évben, hanem a következőkben is."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: