DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök
F1

A kipufogó lesz az idei szezon kulcsa?

A Ferrari istálló főtervezője, Nikolas Tombazis szerint elsősorban a kipufogó rendszerek körüli fejlesztési verseny lesz az, ami eldöntheti a 2013-as világbajnoki küzdelmet.

Annak ellenére, hogy a 2012-es szezonra az FIA betiltotta a kipufogó diffúzor rendszereket a csapatok érdeklődésének a középpontjában továbbra is a kipufogó gázok által nyerhető aerodinamikai teljesítmény áll. A csapatoknak pedig nem kellett sok, hogy megtalálják a megoldást, így a Coanda hatást felhasználó kipufogó rendszerekkel sikerült visszanyerniük az elvesztett leszorító erő egy részét. Tombazis szerint ennek a fejlesztése pedig az idei szezonban sem áll le, így a kipufogó rendszer lehet az a terület, ami eldönti majd a 2013-as világbajnoki cím sorsát.



"A szezon során is várhatóak fejlesztések a kipufogó területén, és bár a különbségek nem lesznek láthatóak, az mégis jelentős hatással lehet a fejlődésre" - nyilatkozta Tombazis. "És természetesen nem mi leszünk az egyetlenek, akik ezen a területen dolgoznak, a többiek is ezt fogják ugyanis tenni. De csak apránként, mert a szabályok már hosszabb ideje változatlanok, így pedig egyre kisebb hely fan a fejlesztésekre, de a kipufogó rendszer területén még mindig sok mindent tudunk elérni. Sőt a szimulációs eszközök jelentős javulása miatt sokkal jobban összevethetőek lesznek az adatok az elmélet és a tesztelt konfigurációk között. Persze ez azt is jelenti, hogy az új alkatrészek tesztelése, és összehasonlítása sokkal bonyolultabb lesz a versenyhétvégék alatt, mint a teszteken, ahol nyugodtabban és szélesebb körben dolgozhatunk. Ezért meg kell találnunk majd ennek a megfelelő módját, hogy ne keljen kompromisszumokat kötnünk olyan területekkel kapcsolatban, mint a beállítások, vagy az abroncsok viselkedésének az elemzése."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: