DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 8. szerda
F1

A Button vs Junqueira sztori

Az idei szezonban komoly fejtörést okozott a Force India istállónak, hogy Adrian Sutilt vagy Jules Bianchit válassza Paul Di Resta mellé a 2013-as szezonra, így mindketten lehetőséget kaptak a csapattól Barcelonában a Force India döntése pedig végül Adrian Sutilra esett. A hasonló dolgok nem egyedülállóak az F1-ben az egyik leghíresebb szétlövés két pilóta között 13 évvel ezelőtt a Williamsnél történt, amiből Jenson Button került ki győztesen, de vajon ki volt Button ellenfele? A GPUpdate.net vele, Bruno Junqueirával készített interjút.



Akkor 2000-ben úgy tűnt, hogy Bruno Junqueira lesz a befutó a Williamsnél miután a csapat úgy döntött, hogy az 1999-es szezonban várakozások alatt szereplő kétszeres CART bajnoknak, Alex Zanardinak nem adnak egy újabb lehetőséget. Az akkor 24 éves Junqueira így tesztelhetett is a csapatnál, ám ekkor képbe került a mindössze 20 éves Jenson Button, aki az előző évben a harmadik helyen végzett az angol Formula-3-as bajnokságban. A Williams végül ügy határozott, hogy egy Spanyolországban megrendezett szétlövés követően dönti el, hogy ki is vezetheti majd az autójukat a 2000-res szezonban. Ezt hajszállal Button "nyerte", vagy mégsem? Mindenesetre, míg az angolra Formula-1-es karrier várt, addig a brazil előröl kezdhette a karrierje felépítését.

"Akkor a Williamsnek az az ötlete támadt, hogy szükségük van egy harmadik pilótára" - emlékszik vissza Junqueira. "Ők ezért adtak egy tesztet nekem és Darren Manningnek, aki akkoriban az új angol reménység volt, miután 1999-ben megnyerte a Makaói Formula-3-as nagydíjat (és a Japán Formula-3-as bajnokságot). De a Williams egy német pilótát is tesztelni akart a BMW miatt, de mivel én a Petrobras Junior Team tagja voltam, akik akkoriban a Williams csapatot is szponzorálták én is kaptam egy esély. Ez egy jó kis háromnapos teszt volt Jerezben. Minden jól működött és a csapat engem választott harmadik számú pilótának, arra az esetre, ha Alex Zanardival bármi probléma történne. Így amikor Zanardit kitették alig akartam elhinni, hogy vezethetek! De amikor beszéltem a csapattal ők azt mondták, hogy van egy nagyon jó angol pilótájuk, akit ki akarnak próbálni és én leszek a mérce."

A BMW új F1-es motorjainak megbízhatatlansága mellett más dolgok is nehezítették a többnapos tesztet. "Akkoriban senki köridejét sem mutatták. Nem úgy volt, mint ma, hogy időmérő monitorok vannak. Így gondoskodtak róla, hogy ne mondják meg nekem a köridőket. De végül valaki elmondta nekem, hogy egy tizeddel gyorsabb voltam, mint Button. De ami ennél is fontosabb volt, úgy hallottam, hogy Jenson és én a hosszú etapokon alapvetően hasonló teljesítményt nyújtottunk. A mérnökök kedveltek engem, mert tapasztaltabb voltam, én 24, míg ő 20 éves volt, és mögöttem már állt egy Formula-3000-res szezon, míg ő a Formula-3-ból jött. De néhány ok miatt ők Jensont választották. Úgy gondolom, hogy Jenson valóban nagy tehetség volt, egy nagyszerű pilóta, de ez akkor is nagyon kemény volt a számomra. Magamra maradtam, nem volt sok információm, és a nap végére már sohasem fogom megtudni a teljes igazságot. Nem tudom, hogy rossz voltam e, vagy egyszerűen csak egy angol pilótát akartak. Nehéz megmondani, hogy miért, de a Formula-1-ben mindig nagyon sok ok van, így végül Jensont választották. Ez történt. A célom a Formula-1 volt, de 2001-re sem volt esélyem, hogy egy jó csapatnál versenyezzem. A 2000-res szezon végén (ebben az évben Junqueira megnyerte a nemzetközi Formula-3000-res bajnokságot) öt ajánlat volt az asztalomon. De főleg tesztlehetőségek, bár az egyik egy két éves tesztpilótai szerződés volt. Versenyzői ülés azonban sehol sem volt 100%-osan biztosra, várnom kellett volna, és mind kis csapat volt. Talán pénz kellett volna nekik, de ekkor jött egy ajánlat Amerikából. Itt már a második évemben a második helyen fejeztem be a bajnokságot, de sohasem kaptam esélyt arra, hogy visszatérjek Európába."

Junqueira 2002 után 2003-ban és 2004-ben is a 2. helyen fejezte be a ChampCar bajnokságot, 2002-ben pedig például a legendás Indianapolisi 500-as versenyen is sikerült pole pozíciót szereznie. "Egy újságíró Jenson világbajnoki címét követően megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok" - folytatta Junqueira. "Hát mókás, hogy miközben én az USA-ban az első öt évemben nyertem egy csomó futamot és háromszor is a bajnokság 2. helyén végeztem, addig ő semmit sem nyert Európában. Így Jenson biztosan több pénzt keresett, de nekem több szórakozásban volt részem. Az autóversenyzésben egy finom vonal van a között, hogy jó vagy, vagy rossz. Néha pedig egyszerűen csak egy kis szerencsére van szükséged. A célom a Formula-1 volt, de elégedett vagyok a karrieremmel. Teszteltem az F1-ben, bajnok lettem a Formula-3000-ben. Ahol abban az évben Mark Webber lett a 3., míg Fernando Alonso a 4. Természetesen ők mindketten nagyon tehetségesek voltak."

A 36 éves Junqueira még mindig figyelemmel kíséri a Formula-1 eseményeit és egy nap nagyon szeretne visszatérni Európába, bár tudja, hogy az álma, hogy a Formula-1-ben versenyezzen már sohasem fog valóra válni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: