A Caterham 2013-ban negyedik szezonját kezdi a sportban és a csapat még nem tudott futamon az első tízben végezni.
"Az idei évben a legkielégítőbb dolog az lenne, ha a Caterham első pontját szerezné a Formula-1-ben, de tudjuk, ez nagy kérés és egy őrült verseny segítene nekünk. Ãgy számomra a szezon első felében minden a tanulásról szól, majd ezt felhasználva fejlődni szeretnék, harcolni és a legjobb munkát végezni" - nyilatkozta van der Garde.
A holland pilóta úgy érzi, ő és csapata sokat fejlődött a tél folyamán és ebben nem volt akadály az sem, hogy viszonylag későn került a csapathoz.

"A szezon előtti tesztek egészen jók voltak. Az időjárás jobb is lehetett volna, de időre volt szükség, hogy kipróbáljuk az esőgumikat és a beállításokat, a teszteken elértük azt, amit szerettünk volna, így jól állunk. Természetesen nem ideális az ilyen késői szerződés bejelentés, de ahogy mondtam, 2012-ben már a csapattal voltam a Formula-1-ben és a GP2-ben is, ezért nem volt semmi újdonság. Ez megkönnyítette a munka megkezdését."
Van der Garde azzal a Charles Pic-kel dolgozik együtt a Caterhamnél, akivel a GP2-ben már csapattársak voltak. A holland pilóta elmondta, Pic-től folyamatosan tanul.
"Már nagyon jól ismertem csapattársam Charles Pic-t. Csapattársak voltunk 2011-ben a GP2-esa Addax csapatnál és ő már egy évet eltöltött a Formula-1-ben, így tanulok tőle. Kapcsolatunk nagyszerű."