Az még egyenlőre azonban kérdéses, hogy a brackley-i csapat képes lesz-e folyamatosan jó teljesítményt nyújtani a 19 futam során, miután 2012-ben erősen kezdték a szezont, majd elhalványultak és a konstruktőri bajnokságot az ötödik helyen zárták.
"A Mercedes átalakította programját. Autójuk gyorsnak tűnik és Lewis-zal a csapat természetesen előbbre fog lépni. Megéri bele fektetni, ezért szerződtették. Biztos vagyok benne, számolni kell velük az idei évben. Kitarthatnak az egész szezon során, mivel az elmúlt években az első versenyeken gyorsak voltak - tavaly pedig Kínában megnyerték a versenyt."

Hamilton a Mercedeshez a McLarentől érkezett, attól a csapattól, amely támogatta már fiatal korától és 2007-ben a Formula-1-be hozta. A 28 éves brit pilóta és német csapattársa, Nico Rosberg a leggyorsabbak voltak a múlt heti barcelonai teszt utolsó két napján, jobb időt értek el, mint a 2012-es pole pozíciós köridő.
A teszten mutatott forma azonban félrevezető lehet, mivel a csapatok különböző programokon és más-más üzemanyag-terhelés mellett dolgoznak.
"Lewis, ahogyan mindenki tudja, világklasszis pilóta és emelni fogja a szintet, számolni kell vele az idei évben" - tette hozzá Horner.

A Red Bull csak a tesztek egy napján bizonyult a leggyorsabbnak, az ausztrál Mark Webberrel zártak az élen, de Horner nem aggódik.
"Egy dolgot megtanultunk a tesztelésen, lehetetlen a formát meghatározni. Pozitív szezon előtti felkészülésünk volt és amikor Melbourne-ben leszünk szombaton délután, akkor látunk egy kicsit többet mindenkiből és akkor tudjuk meg az erősorrendet. De az idei év komoly fejlesztési verseny lesz Melbourne-től Brazíliáig, további kihívás, hogy nemcsak jelenlegi autónkat fejlesztjük, 2014-re egy teljesen új autót kell építeni."
A szezon március 17-én kezdődik Ausztráliában, a V8-as motorok az év végén betiltásra kerülnek és 2014-től új, V6-os turbófeltöltésű erőforrásokat kell használni, energia-visszanyerő rendszerekkel. Az olyan nagy költségvetéssel rendelkező csapatoknak, mint a Red Bull, McLaren, Ferrari és Mercedes lehetőségük van egy külön csapatot kinevezni az idei, egy másikat a jövő évi autó fejlesztésére.
Horner úgy érzi, a Red Bullon kisebb a nyomás, mint a sikerre éhes riválisokon, de nem szabad a koncentrációt elveszíteni.
"A csapaton belül nagy az elszántság, szeretnénk folytatni a sikeres szereplést, mindent megtenni a két bajnoki cím megvédéséért. Háromszor nyertük meg mindkét bajnoki címet, ez már a történelemkönyvekbe került. Senki nem veheti ezt már el tőlünk. Nem csak fellángolásunk volt, mint ahogy sokan azt gondolták az első kettős bajnoki cím megszerzése után. Ãgy bizonyos szempontból a nyomás elmúlt, de más szempontból viszont szeretnénk a továbbiakban is fenntartani a teljesítményt, melyet az elmúlt néhány évben mutattunk."