DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 8. szerda
F1

összegzés a tesztek után

Hivatalosan is véget értek a 2013-as előszezonbeli tesztelések. A csapatok három alkalommal próbálgathatták legújabb fejlesztéseiket, összesen 12 napon előbb Jerezben, majd két alkalommal Barcelonában. Ezalatt a Ferrari, a McLaren, a Mercedes, a Lotus és a Red Bull is tudott az élen zárni edzésen.

Február 5-én vette kezdetét hivatalosan is a 2013-as előszezonbeli tesztidőszak a Forma-1-ben. Több csapat, így a Caterham, a Marussia - valamint a Mercedes és a Toro Rosso egy nappal korábban, de már a helyszínen - is úgy döntött, hogy ekkor mutatja be idei versenygépét. Az első napot Jerezben a Button kezdte a legjobban, bár úgy végzett az első helyen, hogy alig teljesített néhány kört az aszfaltcsíkon. Három kör megtétele után ugyanis megállt alatta a McLaren, aminek az üzemanyagpumpája romlott el. Az edzés végére azonban ki tudott menni a pályára és nyolc tizedet vert Mark Webberre. A harmadik Gorsjean, a negyedik di Resta, az ötödik Ricciardo lett. A második napon a Lotusnak ment jobban. Romain Grosjean már délelőtt is a leggyorsabb tudott lenni, majd folyamatosan javított saját idején. Végül Button előző napi idejét is felülmúlta. A második di Resta zárt a Force Indiával, őt Ricciardo, Webber és Hülkenberg követte. A harmadik napon a Ferrari is belehúzott és Massa futotta a leggyorsabb kört. Fernando Alonso ezalatt egyéni edzésmunkát végzett, hogy a lehető legjobb formába hozza magát az első barcelonai tesztetapra. Az utolsó jerezi edzésen ismét egy Lotus zárt az élen, ám ezúttal Kimi Raikkönen futotta a leggyorsabb kört.



Az új alkatrészek kipróbálásának lehetőségére már Barcelonában került sor. A Mercedesnek nem ment Jerezben, itt viszont már több pozitívum érte a csapatot, mint negatívum. Az első napon rögtön Nico Rosberg végzett az élen Raikkönen, Alonso, Vettel és Maldonado előtt. Apropó Maldonado. A Williams utolsóként, az első barcelonai tesztnapon mutatta be idei modelljét, az FW 35-öst, ami a szakértők szerint is nagyon jól sikerült. Ezt maga a csapat is megerősítette az első szárnypróbálgatások után. A második napon a McLaren frissen igazolt mexikói ásza, Sergio Perez repesztett az élre. A tavaly még a Saubert erősítő pilóta Vettelt, Raikkönent, Hamiltont és Alonsót utasította maga mögé, ami igen illusztris kis névsor. Nagyjából ekkor látogatott ki a pályára Adrian Sutil, akit ekkor már a legesélyesebbként tartottak számon a Force India második versenyülésének betöltésére. A harmadik napon szerephez is jutott a német, aki tesztelte a csapat idei versenygépét. Az edzés leggyorsabb körét Alonso teljesítette a Ferrari F138-al, mögötte Hülkenberg, Grosjean, Rosberg és Maldonado végzett. Az utolsó napon Hamilton örülhetett, aki első "™győzelmét"™ könyvelhette el a Mercedes volánja mögött. A brit pilóta a délelőtt eleredő, majd elálló eső közötti szünetre épített, ekkor nyerte meg az edzést, a gyakorlás vége előtt húsz perccel azonban bosszúságra is akadt oka, hiszen leállt alatta W04.





Az utolsó tesztlehetőségre ismét Barcelonában került sor. A Red Bull megelégelte, hogy nem végzett még az élen a szezon előtti tesztek során, az első napon tehát valószínűleg mindent megtettek azért, hogy a gyakorlás mellett az leggyorsabb kört is megszerezzék. Délelőtt esett az eső, de délutánra felszáradt annyira a pálya, hogy akár lágy gumikkal is körözhessenek a pilóták. Az ausztrál is így tett, végül az élen is zárt. A második napon újra egy Lotus és újra Grosjean teljesítette a leggyorsabb kört. Kis szépséghiba, hogy a délelőtt folyamán megállt alatta az E21-es. Az utolsóelőtti edzésen Hamilton repítette az élre a Mercedest, míg az utolsó 2013-as szezon előtti tesztnapon Rosberg megtette ugyanezt.



A három tesztetap után, ha muszáj lenne következtetéseket levonni, akkor azt lehetne mondani, hogy a Lotus és a Mercedes a leggyorsabb. Azonban több alkalommal meg is állt a versenygépük, így a megbízhatóságon van még mit fejleszteni. Futott leggyorsabb kört Alonso és Massa a Ferrarival, Perez és Button a McLarennel, Raikkönen és Grosjean a Lotus, valamint Hamilton és Rosberg a Mercedes volánja mögött. Mark Webber is az élen tudott egyszer zárni a Red Bull RB9-est irányítva, Vettel viszont egyszer sem örülhetett. Ennek hangot is adott az Autosportnak nyilatkozva. "Kicsit önmagunkba kell tekintenünk. Nem pont úgy teljesítettünk, ahogy szerettünk volna, főleg az utolsó két nap nem nyerte el a tetszésemet. Persze a szezon kezdéséig van még egy kis időnk, ki fogjuk használni. Ha megnézzük a három tesztetapot, annyit hoztunk ki az autóból, amennyit az abroncsok engedtek. Néhány beállítás-változtatást nem volt egyszerű lekövetni és az autóhoz igazítani, mert a gumik nem voltak elég jók. Figyelemmel követtük a köridőket, de az idény ezen pontján még lehetetlen megmondani, hogy állnak a csapatok és azt is, hogy a különböző gumikeverékek milyen előnyökhöz és hátrányokhoz juttathatnak" - fogalmazott kissé keserűen a világbajnoki címvédő.



A Pirelli ezzel szemben kicsit más szemszögből összegezte a teszteléseket. "Hasznos tesztidőszakon vagyunk túl, habár Barcelonában hűvös volt az utolsó két nap időjárása. Magas volt a gumikopás a hideg aszfalt miatt. Az első két nap esett az eső, így a csapatok kipróbálhatták az intermediate és az esős abroncsokat is. összességében mindenki elégedett. Túl vagyunk az utolsó gyakorlásokon is, hasznos volt, hogy a csapatok minden keveréket kipróbálhassanak. Várjuk Ausztráliát, ahol abroncsaink a megfelelő működési tartományban dolgoznak majd, reméljük izgalmas versenyt láthatunk majd akár autónként két, vagy három kerékcserével" - összegzett a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery.



A Ferrari pilótái elmondták, hogy nem tartanak a Red Bulloktól, hiába kiáltották ki őket már a szezon előtt a legesélyesebb csapatnak. Alonso a következőket nyilatkozta: "Nem lehet véleményt alkotni az ellenfelekről ebben az időszakban. Olyan ez, mintha kimennénk a Barcelona edzésére, majd miután végignéztük, kijelentenénk, hogy vasárnap nyerni fognak. Ez nem így működik. Nem lehet azt sem megmondani egy bemelegítésből kiindulva, hogy ki fog megnyerni egy Rafa Nadal - Novak Djokovic párharcot. Ausztráliában majd minden kiderül, de nem felejtjük el, hogy tavaly ilyenkor 8 tizedes hátrányban voltunk az élmezőnytől, míg most erről szó sincs. Közelebb vagyunk a Red Bullhoz és a McLarenhez, akik talán a legerősebbek lehetnek idén. Az RB9 nagyon versenyképesnek tűnik. Stabil, számomra a Red Bull tűnik a legerősebb autónak. Gyorsnak tűnik még a Mercedes és a Lotus is. Talán nem mi leszünk a leggyorsabbak, de 1,6 másodpercet sem fogunk körönként kapni Ausztráliában, mint tavaly. Tavaly negyedikek lettünk, miért ne végezhetnénk idén jobb pozícióban?"

Az alábbiakban egy kis barcelonai összesítés látható, melyben a két tesztetap összevont időeredményei és a körök számai is fel vannak tüntetve.

Nyolc nap összemért köridejei Barcelonából:

Pilóta Csapat Idő Különbség
1. Nico Rosberg Mercedes 1m20.130s  
2. Fernando Alonso Ferrari 1m20.494s + 0.364s
3. Lewis Hamilton Mercedes 1m20.558s + 0.428s
4. Felipe Massa Ferrari 1m21.266s + 1.136s
5. Jenson Button McLaren 1m21.444s + 1.314s
6. Nico Hulkenberg Sauber 1m21.541s + 1.411s
7. Adrian Sutil Force India 1m21.627s + 1.497s
8. Kimi Raikkonen Lotus 1m21.658s + 1.528s
9. Paul di Resta Force India 1m21.664s + 1.534s
10. Pastor Maldonado Williams 1m22.305s + 2.175s
11. Valtteri Bottas Williams 1m22.468s + 2.338s
12. Sebastian Vettel Red Bull 1m22.514s + 2.384s
13. E. Gutierrez Sauber 1m22.553s + 2.423s
14. Mark Webber Red Bull 1m22.658s + 2.528s
15. Sergio Perez McLaren 1m22.694s + 2.564s
16. Romain Grosjean Lotus 1m22.716s + 2.586s
17. Charles Pic Caterham 1m23.115s + 2.985s
18. Jules Bianchi Marussia 1m23.167s + 3.037s
19. Jean-Eric Vergne Toro Rosso 1m23.223s + 3.093s
20. Davide Valsecchi Lotus 1m23.448s + 3.318s
21. Daniel Ricciardo Toro Rosso 1m23.628s + 3.498s
22. Max Chilton Marussia 1m24.103s + 3.973s
23. G. van der Garde Caterham 1m24.235s + 4.105s

 Körök és megtett kilométerek pilótánként

    Pilóta Csapat Kör/km
 1. Nico Rosberg Mercedes 251 1168
 2. Lewis Hamilton Mercedes 230 1070
 3. Fernando Alonso Ferrari 222 1033
 4. Felipe Massa Ferrari 206 958
 5. Max Chilton Marussia 202 940
 6. Sergio Perez McLaren 201 935
 7. Charles Pic Caterham 199 926
 8. Nico Hulkenberg Sauber 197 917
 9. Jenson Button McLaren 194 903
10. Esteban Gutierrez Sauber 191 889
11. Romain Grosjean Lotus 186 865
12. Giedo van der Garde Caterham 174 809
13. Jean-Eric Vergne Toro Rosso 173 805
14. Adrian Sutil Force India 171 796
15. Paul Di Resta Force India 169 786
16. Sebastian Vettel Red Bull 165 768
17. Daniel Ricciardo Toro Rosso 152 707
18. Pastor Maldonado Williams 151 702
19. Mark Webber Red Bull 149 693
20. Valtteri Bottas Williams 147 684
21. Jules Bianchi Marussia 136 633
22. Kimi Raikkonen Lotus 50   232
23. Davide Valsecchi Lotus 16 74 

Megtett kilométerek csapatonként:

    Csapat Körök Km
 1. Mercedes 481 2239
 2. Ferrari 428 1992
 3. McLaren 395 1838
 4. Sauber 388 1806
 5. Caterham 373 1736
 6. Force India 340 1582
 7. Marussia 338 1573
 8. Toro Rosso 325 1512
 9. Red Bull 314 1461
10. Williams 298 1387
11. Lotus 252 1173

 

Az tesztelésekről készült képösszeállításokat a linkekre kattintva tekinthetitek meg, a bemutatókról és a tesztekről készített gyűjtő cikket pedig IDE kattintva.

Képösszefoglalók:

Jerezi tesztelés

Első barcelonai teszt

Második barcelonai teszt

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: