Paul Di Resta: "Ez volt az utolsó napom az autóban Melbourne előtt és mi a legtöbbet hoztuk ki ebből. A délután megtett versenytáv problémamentes volt és piros zászló sem szakította félbe a munkánkat. Az időjárás is melegebb volt ma, így hasznos információkat szereztünk az abroncsokról, amiket most majd összevettünk a tegnap hasonló körülmények között Adrian által gyűjtött adatokkal."
Jakob Andreasen, vezető versenymérnök: "A téli tesztek egy újabb teljes nappal és versenyszimulációval értek végett Paul számára. A tegnap Adrian által megtett versenytávval pedig mi elértük azt a mérföld számot, amit terveztünk és most már sokkal jobban értjük az abroncsok működési tartományát is. Mától két hétre már Melbourne-ben fogunk versenyezni, és nekünk pozitív érzéseink vannak ezzel kapcsolatban, sikerült jól felkészülnünk. A megbízhatóságunk szintén jó és a tennivaló listánkon előrehaladva folyamatos fejlődést értünk el. Mint mindig az évnek ezen szakaszában az összes munkáskézre szükségünk volt itt is és a gyárban is, de mindenki megfelelően tette a dolgát annak érdekében, hogy az elmúlt pár hétben minden simán menjen a téli tesztprogramunk során."
Biztató napot zárt a Force India
https://formula.hu/f1/2013/03/03/biztato-napot-zart-a-force-india 2013-03-03 18:00:00 2013-03-03 18:00:00
A barcelonai felkészülési tesztek zárónapján Paul Di Resta dolgozott a Force India VJM06-os versenyautójával, végül a skót pilóta 112 kör megtételét követően az 1:21.664 másodperces legjobbjával a 6. helyen zárta a napot.