A túl méretes, már-már abszurd arányokkal rendelkező hűtőmaszk, a masszív, ívelt karosszériaelemek egyvelege és a C-oszlopot is eltüntetni akaró megjelenés mintha már túl sokat akarna kifacsarni a vasdarabból. A masszív terepjárós megjelenés azért megvan, különösen, ha az autó hátsó traktusát vesszük szemügyre. Ennek jegyében alkották meg az RX negyedik generációját, ami inkább a bizar, mintsem a klasszikus művészetek híveit próbálja majd száguldásra csábítani.
Az utastérben finomabb lett az anyagválasztás, kifinomultabb hatást keltenek a lézerrel metszett díszítőelemek, akár csak az ember-gép interface továbbfejlesztésének részét képező színes head-up display, amit optikailag a műszeregység árnyékolója kapcsol a középkonzolhoz, valamint a 12,3 colos központi kijelző. A váltókar ismét lekerült a középkonzolra, a hátsó lábtér érezhetően megnőtt, és új szolgáltatás a panoráma-napfénytető.
A motorpaletta alapjaiban nem változott, inkább a részletek finomításával javították a vezetés élményét. Az alapnak számító 3,5 literes közvetlen befecskendezős, változó szelepvezérlős szívó benzines a korábbi 270 helyett kereken 300 lovat állít a nyolcfokozatú automataváltóval ízesített intelligens hajtásrendszer szolgálatába.
Az RX450h természetesen a hibrid kiadás, szintén 3,5 literes V6-os szívómotorral, ami ezúttal is Atkinson-ciklus szerint dolgozik, éppen a takarékosság jegyében. A villanymotorral kiegészítve szintén 300 lóerővel gazdálkodik, csak kevésbé mohó, mint a testvére. Az elődhöz képest nagyobb teljesítmény a dinamikán is érződik, mert szebben, és főleg egyenletesebben gyorsít még magasabb tempónál is. A merevebb karosszériához elől a megszokott McPherson, hátul kettős keresztkaros felfüggesztés csatlakozik, a kaszni dőlését is csökkentő adaptív csillapítással. A biztonsági rendszer is teljes körű és hibátlan, így nyugodtan átadhatjuk magunkat a vezetés élményének.
