DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
Egyéb

Kényelmesen szeretünk parkolni, pedig a technika nem segít

A Goodyear megbízásából a magyar sofőrök parkolási szokásairól 1200 fős mintavétellel nyáron készített felmérés rávilágított arra, hogy az elöregedett autóparkunkban csupán a gépjárművek 5 százaléka rendelkezik parkolás segítővel, de aki tehetné, azoknak is csak a fele használja a rendszert.

Parkolni tehát „önerőből szeretünk”, sétára viszont nem vesszük a fáradságot, ugyanis legtöbben igyekszünk a célunkhoz legközelebb parkolni és lehetőleg tágas helyre. A városiak tolatva, a kisebb településen élők pedig orral előre állnak be legszívesebben.

Nincs parkolás segítőnk, de ha van, akkor sem használjuk

Magyarországon az autópark meglehetősen elöregedett, így nem meglepő, hogy a 18-59 éves autót vezető lakosság mindössze 5%-a rendelkezik járművében parkolást segítő rendszerrel, s közülük is csupán minden második sofőr használja azt. Körükben a tolatóradar a legelterjedtebb rendszer.

A célunkhoz a lehető legközelebb parkolunk

A parkolóhely megválasztását illetően kissé kényelmesek a magyarok: mindössze a sofőrök egyharmada (32%) hajlandó akár 600 métert gyalogolni parkolás után a végső célig. A többiek azért igyekeznek 300 méteren belül maradni, sőt, 27% szinte ajtótól ajtóig használja gépjárművét, hiszen legfeljebb célja 100 méteres körzetében teszi le az autót. A távolságot tekintve egyébként nem található különbség az egyes demográfiai csoportok – így a különböző korosztályok – között sem. A másik kényelmi tényező parkoláskor a pakolóhely mérete, illetve az autóból történő kiszállás egyszerűsége, mellyel kapcsolatban szintén a komfortosabb megoldások felé húz a 18-59 éves magyar sofőrök nagyobb hányada. Háromnegyedük ugyanis nem áll olyan helyre, ahol az autója picit is kilógna, illetve nehéz lenne az ajtónyitás és a kiszállás az autóból. Tízből mindössze egy női sofőr vállalja a nehézkes kiszállást az autóból szűkös helyre való parkolás után. A férfiak 26 százaléka azonban beáll olyan helyre is, ahol nehéz kiszállni. 

A kényelem mellett – saját bevallásuk szerint a szabályok betartása is magas szinten jellemzi a magyar autósokat: 74%-uk minden esetben (akár utcán, akár áruházak parkolójában) betartják a parkolásra kijelölt határokat. Az „egy autó egy parkolóhely” elvét betartók körében felülreprezentáltak a negyvenes éveikben járók.

Mindegy, hogy párhuzamosan, merőlegesen, vagy 45 fokos szögben parkolunk

A parkolás preferált technikáját tekintve a lakosság 3 csaknem egyenlő részre osztható. A merőleges parkolást a 18-59 éves magyar sofőrök 35%-a részesíti előnyben, a párhuzamost 36%, míg 45 fokos szögben 29% parkol szívesen. Érdekesség, hogy a 18-29 év közöttiek körében jóval népszerűbb a merőleges parkolás (49%), mint a többi korosztály körében, illetve, hogy míg körükben mindössze 17% preferálja a 45 fokos szögben történő parkolást, addig az 50 év felettiek között ez az arány 40%.

A városiak tolatnak, falun pedig orral előre parkolnak

A válaszadók - ugyan csak egy hajszálnyival – de mégis többen gondolják úgy, hogy jobb orral előre parkolni, ugyanis 56% állítja ezt, míg 44% inkább betolat. Ebben a kérdésben nyilvánvalóan praktikus okokból – erős különbség érződik a fővárosban és a falun élők szokásai között: míg Budapesten az autósok egyharmada parkol a kocsi orrával előre, s kétharmad inkább befarol, addig a kisebb településeken ez az arány éppen a fordítottja: mindössze minden harmadik falun élő parkol az autó hátuljával.

Többnyire utcán parkolunk és gyakran padkázunk

Az olyan parkoláskor előforduló kellemetlenségek, mint a járdaszegélynek való ütközés, vagy súrlódások a 18-59 éves magyar sofőrök 70%-át érintik valamilyen gyakorisággal. A zsúfoltabb Budapesten élők felülreprezentáltak azok körében, akikkel előfordulnak ilyen kellemetlenségek. A válaszadók 55 százaléka utcán parkol, 22 százaléka parkolóházban és 23% válaszolta azt, hogy ha a városközpontba megy, inkább leteszi az autót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: