DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap

Egyéb hírek

Száz forintos licensz a magyar fiataloknak

Amint az az MNASZ legfrissebb elnökségi közleményéből kiderül, a szövetség újabb konkrét lépést tett annak érdekében, hogy támogassa és segítse a honi autósport utánpótlását.

részletek

Ferjáncz Attilának üzent az MNASZ új elnöke

Oláh Gyárfás a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség újonnan megválasztott elnöke első lépéseinek egyikeként nyílt levélben üzent Ferjáncz Attilának, a szövetség tiszteletbeli, örökös elnökének.

részletek

Stabilizálni az MNASZ jogi státuszát

Alább az MNASZ frissen megválasztott vezetősége: Oláh Gyárfás elnök, Major György általános alelnök, valamint a Sporttanács vezetője, Kohári Zoltán a tagságnak címzett nyílt levele olvasható.

részletek

Isten Önnel, „Aranykezű Laci bácsi”

Királyföldy Lászlót a négyütemű motorok legnagyobb tuningmestereként tisztelték, akinek motorjaival Kurucz György az 50-60-as években halomra nyerte a versenyeket. A háborús hős 93 évesen hunyt el.

részletek

Oláh Gyárfás az MNASZ új elnöke

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség mai tisztújító közgyűlésén eldőlt: Oláh Gyárfás váltja Benyó Miklóst a szövetség elnöki székében. Az új vezet 53, elődje 49 voksot gyűjtött be a titkos szavazáson.

részletek

Nevezési díjak a versenyzés világában

A versenyzőknek és csapatoknak, amikor a szezont tervezik és kiválasztják, melyik sorozatban is induljanak, számításba kell venniük számos különféle kiadást, köztük a nevezési díjakat is.

részletek

Oláh Gyárfás MNASZ-elnökjelölt céljai

Nem beszél mellé, nem árul zsákbamacskát, konkrét tervei és célkitűzései vannak az MNASZ megreformálásáról, és ezeket jó előre szavakba is öntötte. Oláh Gyárfás programismertetője.

részletek

Címvédésre hajt a magyar drift Európa-bajnok

Lassan tíz éve a hazai drift kiemelkedő alakja Kerényi Ádám, aki hat éve mindig a dobogón végez a Drift-Eb-n. Ezen idő alatt háromszor lett aranyérmes, míg kétszer második, egyszer pedig harmadik.

részletek

Talán igaz sem volt... - Korea Super Prix

Az előzetessel ellentétben a valós versenynaptárba nem került be a Koreai Nagydíj, így az F3-as versenyek száma még mindig felülmúlja az F1-esekét. Íme, a Korea Super Prix története.

részletek

Lábbal kormányozva driftel a lengyel pilóta

Bartosz Ostalowski jó példája annak, hogy az ember soha ne adja fel az álmait. A lengyelt ma profi versenyzőként tisztelik hazájában, holott egy motorbalesetben mindkét karját elvesztette.

részletek

Meghívó az MNASZ közgyűlésére

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: MNASZ) elnöksége nevében tisztelettel meghívom az MNASZ 2014. évi rendes közgyűlésére, melynek időpontja és helyszíne.

részletek

A Tagság akarata! - Oláh Gyárfás nyílt levele

Közeleg a Közgyűlés, melynek a magyar autósportra nézve fajsúlyos kérdésekre kell választ adnia, előtte mint az elnökség tagja és az autósport elkötelezettje szeretném pár gondolatomat megosztani.

részletek