DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

Ők segítik idén hivatalból a fiatal magyar tehetségeket

Az MNASZ által szerdán kiküldött hírlevélből számos egyéb érdekesség és újdonság mellett többek között az Utánpótlás Munkabizottság új tagnévsorát és az alapszabályról döntő rendkívüli közgyűlés időpontját is megtudtuk.

Az MNASZ Utánpótlás Munkabizottsága tavaly alakult meg a hazai autósport ifjú tehetségeinek felkarolása és útjuk, pályafutásuk egyengetése, segítése céljából, olyan intézkedésekkel, amelyekkel ehhez egy nemzeti autósport szövetség a maga módján hozzá tud járulni. Legutóbb például a magyar fiatalok éves versenyzői licenszdíjának 100 forintra mérsékléséről számolhattunk be mint konkrét lépésről.

Tavaly a Munkabizottságot Oláh Gyárfás irányította, ám miután őt idén már az MNASZ elnökeként tisztelhetjük, így az MNASZ elnöksége új vezetőt választott az utánpótlásért felelős szakmai csoport élére, az ő kiléte már korábban ismertté vált a leköszönő MNASZ-elnök, Benyó Miklós személyében.

A csoport új tagjainak kijelölése azonban még váratott magára, ám az MNASZ legutóbbi elnökségi határozatában ez az űr is pótlásra került. „Az MNASZ Elnöksége kinevezi Bálint Zoltánt, Balogh Györgyöt, Eser Andrást, Gajdos Tamást, Gáspár Istvánt, Matics Zsoltot és Szakály Gábort az MNASZ Utánpótlás Munkabizottság tagjának” – olvashatjuk a közleményben.



A magyar autósport közösség résztvevői számára többük neve ismerős lehet, hiszen Gáspár István egyben az autós gyorsasági szakág vezetője is, aki a Zengő Junior Teamen keresztül – és minden egyéb módon – már az eddigiekben is egyengette a tehetséges fiatalok, például Ifj. Ficza Ferenc vagy Tóth Norbert útját, míg a Michelisz Norbert vagy Kiss Pál Tamás fizioterapeutájaként ismert Matics Zsolt egyre több és több 18 év alatti versenyzővel dolgozik együtt. Olyan szakemberek kerültek tehát be a bizottságba, akik eddig is tettek a hazai autósport utánpótlásáért, ám ezt a jövőben még szervezettebb formában fogják megtenni, egymást segítve.

„Hihetetlen pozitív élmény volt találkozni a többi taggal, mert mindenkin azt éreztem, hogy tényleg azt nézte egyből, mit tudna ő hozzátenni az egészhez, úgyhogy szerintem kiválóan fog működni ez az utánpótlás bizottság, és megtisztelő, hogy én is a része lehetek ennek” – fogalmazott az egyik új tag egy mai beszélgetésünk során.

Az MNASZ hírleveléhez visszakanyarodva, azt is megtudtuk, hogy az MNASZ Elnöksége kinevezte Kátai Tamást és Mekler Lászlót az MNASZ Historic Munkabizottság tagjának, Kovács Pétert pedig az MNASZ Sportfelügyelői Bizottság vezetőjének, míg a Magyar Gokartversenyzők Országos Szövetségét felvette az MNASZ tagszervezetei közé.

Továbbá módosult az MNASZ 2015-ös évi eseménynaptára, illetve a szakági és sportbizottsági tagok névsora is, továbbá kiírásra került az MNASZ rendkívüli, alapszabály-módosító közgyűlésének időpontja és helyszíne: 2015. március 14., 9:00, Magyar Sport Háza.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: