Idősebb Carlos Sainz fontolgatja, hogy elinduljon a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökválasztását az év végén – számolt be róla a Motorsport.com szakoldal.
A portál arról ír, hogy a kétszeres ralivilágbajnok és négyszeres Dakar-győztes legendát – aki a jelenleg az F1-ben a Williamsnél versenyző ifjabb Carlos Sainz édesapja – több autósporton belüli vezető megkereste azzal, hogy induljon jelöltként a jelenlegi FIA-elnök Mohammed ben Sulayem ellen.
A Motorsport.com úgy tudja, hogy ennek nyomán a 63 éves Sainz komolyan fontolgatja az esetleges indulást. Ha emellett dönt, akkor a lap szerint „pozitív és konstruktív programot” rakhat le az asztalra az FIA delegáltjai elé.
Botrányokkal tűzdelt Ben Sulayem elnöki időszaka
Az FIA négyévente választ elnököt, Ben Sulayem 2021 végén vette át a posztot elődjétől, a három ciklust is teljesítő Jean Todttól. A Sainzhoz hasonlóan korábbi raliversenyző bő hároméves elnöki időszaka viszont hemzsegett a balhés pillanatoktól.
Ben Sulayemet korábban több vád is érte annak kapcsán, hogy például megpróbálta befolyásolni a 2023-as Szaúd-arábiai Nagydíjon Fernando Alonso büntetésének visszavonását, vagy épp azt, hogy megkapja-e az F1-es homologizációhoz szükséges engedélyt a Las Vegas-i pálya – jóllehet, a vizsgálatok tisztázták az elnököt.
De még az utóbbi hetekben is izzott Ben Sulayem körül a levegő, hiszen nemrég távozott a sportért felelős alelnök, Robert Reid, aki a már tavaly lemondott vezérigazgató, Natalie Robynhoz hasonlóan keményen beleállt az elnökbe. Reid helyére amúgy egy ralis vezetőt, Malcolm Wilsont kért fel Ben Sulayem.
És akkor még a „káromkodásügyről” nem is beszéltünk, amellyel F1-es és WRC-s pilótákat egyaránt magára haragított a Szövetség első embere.
Az FIA elnökválasztása december végén esedékes, hivatalosan egyelőre nincs kihívója Ben Sulayemnek, idősebb Sainz lehet az első, de korántsem biztos, hogy az utolsó. Pár hónapja Susie Wolff indulását is híresztelték, ám azokat a pletykákat rövidre zárták.