DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Együtt rajtol a Lexus LC és a Toyota Supra a Nürburgringen?

A Toyota és Lexus sportautók rajongói nem is álmodhatnának szebbet, mint azt, hogy egyszerre láthatják két kedvencüket, a bemutatása után szinte azonnal ikonná váló Lexus LC szuperspotkupét és a 17 év után visszatérő sportautólegenda Toyota Suprát a versenypáyán. Minden jel arra utal, hogy az álom valóra válhat. A történet még tavaly kezdődött…

2018. október 20-án egy bizonyos, bevezetés előtt álló sportkocsi állt rajthoz a VLN9 futamon, vagyis a VLN Langstreckenmeisterschaft Nürburgring 9. fordulójában, ami VLN Nürburgring Hosszútávú Bajnokságként is ismert. Az adatlapon a Nevező rubrikában a TOYOTA GAZOO Racing szerepelt, a Jármű neve részbe pedig ezt írták: Toyota A90. Volt már erre példa korábban is, hiszen a Lexus LFA és a Toyota 86 is részt vettek hasonló futamokon, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerültek.

Toyota_Supra_Lexus_LC_Nurburgring_4



Ahogy Akio Toyoda a vállalat világszintű elnöke (és maga is mesterpilóta, aki képességeit épp a Nürburgringen, egy korábbi generációs Suprával tökéletesítette) fogalmaz: "A teljesítményre kihegyezett autóinkat a Nürburgringen kell tökéletesítenünk és fejlesztenünk. Nem elég csupán az NVH-értékeket nézegetni, miközben az autó a tesztpályán halad.  Az autók mellett a szerelőink és mérnökeink szemléletét is folyamatosan módosítanunk kell."

Bár az új modellek fejlesztését általában a legnagyobb titokban végzik, a Toyota nyilvános versenyeken tökéletesítette az autóit. Ez mindenben ellentmondott az uralkodó szemléletnek.

Toyota_Supra_Lexus_LC_Nurburgring_8

"Hihetetlenül élvezetes vezetni"

A GR Supra modellt a TOYOTA GAZOO Racing fehér, vörös és fekete színeiből álló álcafestéssel látták el. Az autó szinte teljesen megegyezett a sorozatgyártású modellel, csak kiegészítették az előírt verseny- és biztonsági felszereléssel. Az autón egyértelműen kevesebb módosítást hajtottak végre, mint versenytársain. Ennek jó oka volt: a Toyota azért indította a gépet a VLN9-en, hogy elvégezzék az egyik fejlesztési tesztet, ahol azt vizsgálják, hogyan teljesít az autó kiélezett körülmények között. A pilóták között két GR Supra tesztpilóta volt: Herwig Daenens és Hisashi Yabuki,  illetve Morizo – vagyis maga Toyoda elnök. A reggeli időmérő edzésen a csapat 9 perc 31,235 másodperces időt ért el három körben, amivel a 94. helyről rajtolhattak a 162 induló közül.  A verseny délután rajtolt, és eltekintve a célba érés előtt egy órával észlelt kenőanyag-szivárgástól a kardántengelynél, az autó gond nélkül teljesített, majd a 116. helyen végzett. A csapat hat alkalommal vitte ki a gépet a bokszutcába, de erre nem az autóval kapcsolatban felmerülő gondok miatt volt szükség, hanem azért, mert a sorozatgyártású modellel azonos méretű üzemanyagtartály miatt csak négy kört tudtak megtenni egy tankolással.  A futamot követően Toyoda elnök azt mondta Tetsuya Tada főmérnöknek : "Hihetetlenül élvezetes vezetni ezt az autót." Tada megkönnyebbült. Ez a vélemény azt jelentette, hogy a GR Supra átment a nürburgringi záróvizsgán.

Toyota_Supra_Lexus_LC_Nurburgring_1

A csapat programja a 2019-es idényben, és a TMG-vel közös munka jelentősége 

A 2019 január 11-13. között megrendezett Tokiói Autószalonon Shigeki Tomoyama, a GR Company elnöke bejelentette, hogy a GR Supra elindul a 24 órás Nürburgring futamon. A figyelmesek már akkor tudhatták, hogy a Supra vélhetően a Lexus LC mellett áll majd rajthoz, amelynek benevezését már megerősítették a 2018-as TOYOTA GAZOO Racing Fesztiválon. Február 7-én a TOYOTA GAZOO Racing közzétette a 2019-es idényre vonatkozó versenynaptárát, illetve a 24 órás Nürburgring futamon a GR Suprával versenyző pilóták névsorát:  Masahiro Sasaki, Uwe Kleen, Herwig Daenens és Hisashi Yabuki. Miközben a TOYOTA GAZOO Racing  Nürburgringgel kapcsolatos alapvető céljai változatlanok maradnak:  „tökéletesíteni az autókat és embereinket”, a csapat új szemlélettel látott neki  a GR Supra fejlesztésének. Korábban a Nürburgringen zajló tevékenységek a Toyota japán központjának felügyelete alatt folytak, ám a GR Supra fejlesztését a  Toyota Motorsport GmbH (TMG) közreműködésével végezték.

A Toyota nürburgringi tevékenységeit felügyelő Nobuaki Kanamori elmondta: "a TMG eddig is támogatást nyújtott a Nürburgringen végzett munkánkhoz, most viszont a jármű fejlesztésében is közreműködött. Ennek az volt a fő oka, hogy amikor a TOYOTA GAZOO Racing és a TMG a customer motorsport tevékenységeikről egyeztettek, a TMG jelezte, hogy nagyon szeretne részt venni a nürburgringi munkában – és ez a szándék remekül illeszkedett saját tevékenységeinkhez.  A Lexus LC-t Japánban tervezték és gyártották, ugyanakkor a GR Suprát Németországban gyártják, és a TMG által javasolt elemek is megtalálhatók az autóban."

Toyota_Supra_Lexus_LC_Nurburgring_10

A március 16-i  VLN teszten kiderült, a Supra pályaverseny változata még finomításokat igényel

A 24 órás Nürburgring futamon rajthoz álló GR Supra alapjául a VLN9-en induló  modell szolgál, de több módosítást is elvégeztek rajta: aerodinamikai elemekkel egészült ki, biztonsági tankot kapott, és több alkatrészt is könnyebbre cseréltek.  A továbbfejlesztett GR Supra részt vett a 2019 március 16-i VLN teszten. A 2018-as VLN9-en szereplő modellhez képest ez a gép már inkább hasonlított egy versenyautóra, bár a TOYOTA GAZOO Racing versenyszínei helyett most a sorozatgyártású modell metálszürke fényezése díszítette.  A VLN teszt egyfajta bemutatkozás volt a módosított GR Supra számára, ahol az volt a prioritás, hogy ellenőrizzék, megfelelően működik-e az összes alkatrész. Herwig Daenens, Hisashi Yabuki és Uwe Kleen zavartalanul rótták a köröket. A reggeli edzésen nem jelentkeztek komoly gondok, de délután az a hír jött a rádión, hogy a Supra a sebességváltó hibája miatt megállt a Nordschleifén.  Az autót trélerrel kellett visszaszállítani a bokszutcába. A mérnökök és a szerelők megtalálták a hiba okát, de nem tudták azt a helyszínen kijavítani, ezért a teszt idő előtt ért véget.

Amikor megérdezték Hideyuki Tanakát, a szerelők főnökét, hogy milyen pozitívumokat és negatívumokat tapasztalt a teszt során, így felelt: "Több kisebb hibát is találtunk, köztük az automata sebességváltóban is. Ugyanakkor a prioritás az volt, hogy ellenőrizzük, megfelelően működik-e az általunk összeszerelt autó. Úgy gondoljuk,  jó dolog, hogy a teszt során előjöttek problémák. Megtaláltuk az automata sebességváltó hibájának az okát, ezért azt tervezzük, hogy beszerelünk egy mérőszerkezetet, ellenőrzéseket végzünk, és óvintézkedéseket teszünk a következő teszt előtt.  Mindemellett a csapat egy része számára ez volt az első ízelítő a Nürburgringből,  és szerintem egyértelműen jó, hogy első kézből szereztek tapasztalatot ezen a pályán."

Ugyanerre a kérdésre Yabuki így válaszolt: "Mindenekelőtt sikerült meggyőződni arról, hogy minden úgy működik, ahogyan vártuk – és ez nagy siker.  A futóművel kapcsolatban módosítottunk némiképp a rugók feszességén és csillapításon; ettől az autó könnyebben vezethető lett, ezért ha el tudunk végezni még pár tesztet, akkor úgy gondolom, meg fogjuk találni az optimális beállítást.  Emellett nagyon érdekelt minket a módosított aerodinamikai csomag. Bár az aerodinamikai elemeknek köszönhetően stabilabb lett az autó, mint a VLN9 idején, csökkent a végsebesség. Most meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt ezek között. Az automata sebességváltóval kapcsolatos probléma akkor jött elő, amikor én vezettem az autót, de úgy gondolom: jó, hogy tesztelés közben történt. Többször előfordult a múltban, hogy gond nélkül lezajlottak a tesztek, viszont verseny közben jött elő később valamilyen gond.  A hibák kiszűrése és az autó fokozatos tökéletesítése létfontosságú az autógyártásban."

Toyota_Supra_Lexus_LC_Nurburgring_13

Második évébe lép az LC

A Lexus LC idén már a második évét tölti a Nürburgringen. Tavaly a tesztelés és az időmérő edzések is gond nélkül zajlottak, viszont a futam közben előjöttek problémák.  A csapat elszánta magát, hogy feledtessék a tavalyi csalódást, és jelentős módosításokat végzett a szerkezeteken. Míg kívülről csak az látszik, hogy frissítették a tavalyi modellt, az autó belső működése szinte teljesen megújult.  A versenygép a tavalyi 5.0 literes V8-as motor köré épült, de nagyobb lett a lökettérfogat, és az erőforrás gyorségési technológiával működik: ez az új motor a 2UR-GSE Kai. A 2019-es Lexus LC emellett a szűkítőhöz illeszkedő nyomaték-karakterisztikával rendelkezik, ami minimalizálja a veszteségeket, és még  könnyebben vezethetővé teszi az autót.  A motort közelebb vitték az autó középpontjához, és alacsonyabbra is helyezték. Emiatt nincs az autóban segédkeret, ehelyett maga a motor lett teherviselő szerkezeti elem.  A Lexus LC-ben immár sebességváltó-differenciálmű egység található, ami az autó hátsó részében kapott helyet, ezzel is javítva a hosszirányú súlyelosztást. Mindemellett új alkatrészek felhasználásával teljesen átdolgozták a futóművet is.  A Lexus LC kormánya mögött a VLN teszten az Advanced Technical Skills Institute pilótái, Naoya Gamo és Yasuo Hirata ültek. A reggeli és a délutáni tesztelés is gond nélkül telt, és a csapatnak még új alkatrészeket is sikerült kipróbálnia. 

Toshiyuki Sekiya, a szerelők főnöke elmondta : "Minden terv szerint ment. A tavalyi versenygép megtartotta a sorozatgyártású modell jellemzőit, ugyanakkor idén léptünk egyet előre. Tavaly belefutottunk problémákba, idén azonban megelőző lépésekkel elejét vettük az előre látható problémáknak. Persze van még hová fejlődnünk, és további finomításokat tervezünk a következő tesztelésre."

Hogy néz ki a 2019-es Lexus LC a 2018-as változattal összevetve? Gamo ezt a következőképpen foglalta össze: "Most már elmondhatom, de a tavalyi autót nem volt könnyű vezetni, mintha folyamatosan küzdeni kellett volna vele. Ezzel szemben az idei modell könnyen vezethető és gyors is. Már a tesztet megelőzően is így éreztem, de  a Nürburgringen mindez be is bizonyosodott."

A TOYOTA GAZOO Racing csapata szeretné a lehető legjobban kihasználni a rendelkezésére álló rövid időt, és az ezen a teszten gyűjtött adatokat felhasználni mind a GR Supra , mind a Lexus LC tökéletesítésére. A Lexus LC a VLN1 géposztályban indul majd, míg a GR Supra a VLN2-ben. Mindkét autó rajthoz áll a VLN3-ban és az időmérő edzésen.  A 24 órás Nürburgring futam közeledtével a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy mindkét autót tovább tökéletesítsék. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: