DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Lukács Kornél (Csucsu) új rekorddal zárta a tesztet

Lukács Kornél (Csucsu) letette névjegyét Franciaországban, ahová meghívást kapott, hogy teszteljen egy csúcskategóriás MINI RX versenyautót.

Kornél és mentora már korán reggel kiért a Mayenne RallyCross pályára, ahol a ködös és rossz idő ellenére mindenki egyből munkához látott. A csapat szemvillanás alatt felépítette a szervízsátrat, majd Kornéllal közösen pályabejárásra mentek, hiszen a magyar versenyző számára teljesen ismeretlen volt a terep, most járt életében először ezen a pályán. A JRM MINI RX csapat készségesen állt mindenben rendelkezésére, így 10:30-kor teljesen versenykész állapotban tudott először autóba ülni Csucsu.

csucsu-teszt-2016-02



A tesztnap első néhány órája a technika testreszabásával zajlott, majd 9 etapot, mintegy 36 kört teljesített hibátlanul Kornél, ami már önmagában is remek eredmény lett volna. Azonban vendéglátóit igencsak elkápráztatta teljesítményével és megdöntötte a csapat másik versenyzőjének ( Guerlain Chicherit) eddigi legjobb idejét (48,3 másodperc) és 45,8-as idővel új rekordot állított fel csapaton belül. A csapat pedig olyannyira elégedett volt, hogy azonnal meghívták őt egy újabb tesztre Belgiumba, melyre november végén kerül sor.

csucsu-teszt-2016-01

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: