DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Egyéb

Betilthatják a „Verstappen-ugrást” az F3-ban

A holland pilóta gokartos pályafutása befejeztével egyenesen a Formula-3-as Európa-bajnokságon állt rajthoz – innen pedig rögtön az F1-ben folytatta. Előbbi ugrást betilthatják a jövőben.

A Formula-3 utóbbi futamai botrányoktól hangosak, Monzában és Belgiumban számos pilótát büntettek, egy versenyt pedig el is töröltek a résztvevők pályán tanúsított elfogadhatatlan magatartása miatt. A több hatalmas balesetet a rutintalan pilóták forrófejűségével indokolták. A németek Formula-3-as szövetsége nyílt panaszlevelet küldött az FIA-nak, amelyben azt bírálták, hogy egyes versenyzők alacsony nemzeti szériákból az Európa-bajnokságon folytathatják, és kénytelenek is folytatni, mivel a nemzetközi szövetség tönkretette a helyi Formula-3-as bajnokságokat.

Pedig van példa arra, hogy valaki még ennyi tapasztalattal sem rendelkezzen, konkrétan nulla formaautós rutinnal érkezzen az F3-as Eb-re: ez történt tavaly Max Verstappen esetében, aki előző évben még gokarttal versenyzett (a bajnokság pontversenyét végül harmadik helyen zárta, az ő esetében sosem merült fel, hogy éretlen lenne), akinek példáját idén ketten is követték, az olasz Alessio Lorandi, valamint a Red Bull juniorja, Callum Ilott.



Az Autosport lap beszámolója szerint az FIA egy olyan szabályon dolgozik, amely csak akkor tenné lehetővé egy versenyző bemutatkozását, ha az teljesített legalább egy szezont alacsonyabb nemzeti vagy regionális bajnokságban, például az egyik országos Formula-4-ben, vagy a Formula Renault 2.0 valamely sorozatában.

Frits van Amersfoort, az F3-as rangos csapatának névadója szintén beismerte, hogy szükség lehet erre az új szabályra – annak dacára, hogy tavaly Verstappen, idén pedig Lorandi is a Van Amersfoort Racing színeiben versenyzett. „Az élet már más, mint 20 évvel ezelőtt, ezért jó ötlet, hogy az FIA lépéseket tesz meg. Senki sem tagadhatja, hogy egy 15 éves agya még növekedésben van! A fő dolog, hogy ma felelősnek kell lennünk a biztonság iránt, védenünk kell ezeket a fiúkat. Már lehetőségünk is van ezen elgondolkodni, tavaly még (Olaszországot leszámítva) nem voltak F4-es szériák” – magyarázta a holland csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: