DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hazai autós-győzelem, motoros meglepetés

Orlando Terranova a nyitószakasz győzelmének megöröklése után erőből is győzni tudott a Dakar harmadik felvonásán, míg a motorosok közt ma egy Dakar-újonc, Matthias Walkner bizonyult a leggyorsabbnak.

A nyitószakaszt Nasser Al-Attiyah büntetésének köszönhetően nyerte meg, a harmadik, San Juan és Chilecito közti menetet viszont már erőből húzta be a Mini versenyzője, Orlando Terranova, aki összesítésben ezzel a harmadik helyen áll márkatársa, Al-Attiyah és a toyotás de Villiers mögött. A mai szakaszon utóbbi végzett a második helyen, míg a harmadik leggyorsabb egy másik Toyota-egység volt a szaúd-arábiai Yazeed Al-Rajhi vezetésével. Ezzel a remek teljesítménnyel a 325-ös rajtszámú versenyző az összetett ötödik helyére lépett előre, a versenyt Al-Attiyah vezeti de Villiers, Terranova és Sainz előtt.

A motorosok közt nagy meglepetést okozva az osztrák Matthias Walkner végzett az élen, aki első Dakarján vesz részt – igaz, a KTM versenyzője nem egy nyeretlen kezdő, hiszen motokrosszban több világbajnoki címet is szerzett korábban. A tegnap sok időt veszítő nagymenő, Marc Coma másodikként ért be mögötte kevesebb, mint egy perc hátránnyal, míg harmadikként az összetettet vezető Joan Barreda érkezett Chilecitóba, aki tovább növelte előnyét legtöbb üldözőjével szemben.

A kamionosok és a quadosok mezőnye még úton van a cél felé, eredményeikről a nap folyamán beszámolunk.

Autósok

A harmadik szakasz végeredménye:

1. Terranova-Graue (Mini) 2:57:28
2. de Villiers-von Zitzewitz (Toyota) +1:54
3. Al Rajhi-Gottshalck (Toyota) +2:52
4. Sainz-Cruz (Peugeot) +4:06
5. Al-Attiyah–Baumel (Mini) +4:18

Az összetett állása:

1. Al-Attiyah–Baumel (Mini) 9:21:26
2. de Villiers-von Zitzewitz (Toyota) +5:18
3. Terranova-Graue (Mini) +18:05
4. Sainz-Cruz (Peugeot) +19:32
5. Al Rajhi-Gottshalck (Toyota) +20:08

Motorosok

A harmadik szakasz végeredménye:

1. Walkner (KTM) 2:34:28
2. Coma (KTM) +0:40
3. Barreda Bort (Honda) +1:53
4. Price (KTM) +2:45
5. Goncalves (Honda) +2:49

Az összetett állása:

1. Barreda Bort (Honda) 9:43:05
2. Goncalves (Honda) +5:33
3. Walkner (KTM) +10:33
4. Coma (KTM) +10:50
5. Faria (KTM) +12:10

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: