DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

Al-Attiyah az élen, Roma máris nagy bajban

A Dakar Rali első napja máris nagy drámával kezdődött az autósok között, hiszen a címvédő Nani Roma Minije mindössze tíz kilométer megtétele után megállt a pályán, és a spanyol egyelőre nem tudja folytatni útját.

Az első, Buenos Aires és Villa Carlos Paz közötti útvonalon még egy rövidebb, 175 kilométeres gyorsasági várt a mezőnyre, több mint 600 kilométer összekötővel.

Még alig indult el a verseny, de Roma máris bajba került - tíz kilométer megtétele után olajszivárgás miatt volt kénytelen a pálya szélére parkolni Minijét a verseny tavalyi győztese. A hibát nem tudja navigátorával kijavítani, és máris több órát vesztettek, így már nem is az a kérdés, hogy van-e esélye a győzelemre, hanem hogy egyáltalán folytatni tudja-e a küzdelmet. Ehhez a szervízkamion segítségére lenne szüksége, és ha valamilyen módon eljut a célig, akkor is jelentős időbüntetéssel kell számolnia.

10277601_853710218021620_7962240175005715959_n



Az első szakaszon Nasser Al-Attiyah szerezte meg a győzelmet, 22 másodperces előnnyel Orlando Terranova, és egy perccel Robby Gordon előtt. A katari versenyző látta is csapattársa problémáját.

„A szakasz egy kicsit túl gyors volt, de sikerült jól kezdenünk. Ha mi nyerünk, akkor jó lesz holnap tiszta pályán kezdeni” - mondta közvetlenül célba érése után Al-Attiyah, amikor még nem ismerte mindenki eredményét. „Láttuk Nanit az út mellett, de akkor még az autóban ültek. Nagy balszerencse ez számukra, de ez már csak így megy. Remélem, össze tudják szedni az autót, hogy folytathassák a ralit. Nagy meglepetés, de megtörténnek az ilyenek.”

A Peugeot három autója közül kettő az élmezőny sarkában kezdett, Carlos Sainz a 8., Stephane Peterhansel pedig a 10. lett, a francia elmondása szerint ma még nem kapcsolt támadó üzemmódba. A csapat harmadik autója Cyril Despres irányítása alatt azonban csak a 33. helyen ért be, tíz perces hátránnyal.

A motorosoknál a brit Sam Sunderland nyerte az etapot, mindössze öt másodpercet adva a portugál Goncalves Paulónak, míg a harmadik helyezett Marc Coma több mint egy perc hátránnyal ért célba. Egyelőre ellentmondásos hírek terjengnek egy balesetról a kétkerekűek mezőnyében. Egyes források szerint a holland Humphrey Senn van Basel nagyot bukott és súlyos fejsérülésekkel kezelik, mások viszont azt állítják, van Basel jelenleg is a szakasz célja felé tart. Amint biztosat tudunk, beszámolunk róla.

Az első szakasz végeredménye:

Motorok:

1. Sam Sunderland 01:18:57

2. Paulo Goncalves +00:00:05

3. Marc Coma +00:01:12

4. Juan Barreda Bort +00:01:41

5. Alain Duclos +00:02:08...

 

Autók:

1. Nasser Al-Attiyah 01:12:50

2. Orlando Terranova +00:00:22

3. Robby Gordon +00:01:04

4. Giniel de Villiers +00:01:12

5. Krysztof Holowczyc +00:01:16...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: