DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő

Wurz

Nem tetszik a pilótáknak a halo, de támogatják

Nem lelkesednek az F1-es versenyzők a jövőre bevezetésre kerülő haloért, de nem ellenzik, mivel fontos számukra a fejvédelem. A pajzzsal szemben még mindig a kisebbik rossznak tűnik. Videós összeállítással.

részletek

„Extrémebb és menőbb pályákat az F1-be!”

A pilóták érdekvédelmi szövetségének elnökeként Alexander Wurz számára természetesen a biztonságos versenyzés a legfontosabb, de sokkal szívesebben látna olyan pályákat a naptárban, ahol a pilóták nem ússzák meg szárazon hibáikat.

részletek

Grosjean lett az új pilótaigazgató

A több mint két évtizede létező versenyzői érdekvédelmi szervezet vezetésében tisztújítás történt: egy világbajnok távozott, akinek a helyét Romain Grosjean foglalta el az igazgatói székben.

részletek

„Az előzés idén a golyó méretétől függ”

A Kínai Nagydíj látványos manőverei láttán az F1 szereplői a DRS lenullázásáról beszélnek, Alex Wurz pedig sajátosan fejezte ki, hogy idén a bátor pilóták nyerhetnek pozíciókat.

részletek

„Az élpilóták levegő után kapkodnak – kell ehhez kommentár?”

A korábbi F1-es pilóta, és a GPDA jelenlegi elnöke, Alexander Wurz szerint az új autók visszahoztak valamit abból az időszakból, amikor a sportág népszerűsége a zenitjén járt.

részletek

Wurz egy kézzel is vezetni tudta a McLarent

A 2005-ös San Marinói Nagydíjról legtöbbünknek Fernando Alonso és Michael Schumacher gigantikus párharca ugrik be. és éppen ezért feledkezünk meg a harmadik helyen végző Alex Wurzról, aki fél kézzel kormányozta dobogóra McLarenjét.

részletek

Amikor Wurz meghánytatott egy F1-es orvost

A biztonsági és orvosi autókat is hosszú éve ugyanazok vezetik a Forma-1-ben, 2008-ban Szingapúrban azonban Alex Wurznak kellett beugrania a medical carba - a helyi orvos bánatára.

részletek

Wurz már bánja egyik legnagyobb pillanatát

Az osztrák pilóta 1998-ban még feltörekvő tehetségnek számított, Monacóban pedig Michael Schumacherrel akasztotta össze a bajszát - ma már úgy véli, nem kellett volna.

részletek

Két centin is múlhat F1-es ülés

Alexander Wurz mindig is sokat bajlódott magasságával, most viszont elmesélte, hogy egyszer emiatt csúszott le egy csapat ajánlatáról.

részletek

Wurz: A GPDA-nak még mindig van befolyása!

Az F1-es pilóták szövetsége, a GPDA régóta harcol a nagyobb biztonságért, a testület elnöke pedig úgy véli, még mindig számolni kell velük, ha új megoldások fejlesztéséről van szó.

részletek

Halo: Most döntsenek a pilóták, vagy sem?

F1-es berkekben megoszlik a vélemény a fejvédő eszköz bevezetésével kapcsolatban: a pilóták többsége leszavazta, ám az őket képviselő testület elnöke mégis azt mondja, nem nekik kell dönteniük.

részletek

"Verstappen már az öreg generáció tagja!"

Alexander Wurz saját fiát ajánlja a pilótát kereső Mercedes és Williams figyelmébe: "Ő itt a 9 éves Oscar Wurz a GP2 szimulátorában. Max Verstappen már az öreg generációhoz tartozik!"

részletek