Wolff
Hogyan lehet még jobb? Így gondolkodnak a Mercedesnél
Toto Wolff, James Allison és Andy Cowell is elmondott egy-két dolgot arról, hogy milyen filozófia szerint dolgozik az F1-et évek óta uraló istálló - a kockázatvállalás a fejlődés egyik titka.
részletekLauda biztos Hamilton hosszabbításában
Lewis Hamilton még nem hosszabbította meg szerződését a Mercedesszel, de Niki Lauda szerint ez csak idő kérdése, és a felek az alapvető kérdésekben már megegyeztek egymással.
részletekMarko: Wolff pofára fog esni Ricciardóval
A hétvégi futamgyőztes körül kering az F1-es pilótapiac: az olasz sajtó a Ferrarinál akarja látni, Toto Wolff Mercedes-főnök célozgat, a Red Bull tanácsadója Wolffot figyelmezteti, egy ex-F1-es pedig megbotránkoztató elmélettel áll elő.
részletekMercedes: Ezt a bajnokságot bárki megnyerheti
Senki sem számított arra, ami a Kínai Nagydíjon történt: kellett hozzá a safety car is, de ez mit semmit sem von le a Red Bull tempójából és meneteléséből, aminek köszönhetően behúzta a futamot.
részletekWolff: Ez nem az a szint, amit vártunk
A Mercedes csapatvezetője szerint nagyon jó embereik vannak, bízik bennük, de most elő kell állniuk a megoldásokkal, meg kell fejteni, hogy miért nem olyan az autó, mint amilyennek a teszten és Melbourne-ben tűnt.
részletekMercedes: Brutális volt Ricciardo előzése
Daniel Ricciardo nem egyszerű manőverekkel lépte át a két Mercedest. Valtteri Bottas elleni előzését - ami a győzelmet döntötte el - egyenesen kőkeménynek, ugyanakkor szabályosnak írta le Toto Wolff.
részletekMercedes: Bátorsága miatt nyert a Red Bull
Nagyot húzott az energiaitalos alakulat a biztonsági autós kiállással, ami Daniel Ricciardo győzelmét hozta. Wolff elismerte a Red Bull jó taktikáját, és azt, hogy most nem ők voltak a leggyorsabbak.
részletekA Ferrari tempóján csodálkozik Hamilton
Tele van kérdőjellel a brit bajnok F1-es hétvégéje: miközben azon morfondírozik, hogy saját autója miért olyan kiszámíthatatlan, meglepetten figyeli, ahogy a csúcsformában lévő Ferrari elhúz mellette.
részletekNem számított ilyen erős Ferrarira a Mercedes
Toto Wolff elismerte: meglepte őket, hogy fő riválisuk ennyivel jobb volt az F1-es Kínai Nagydíj időmérőjén, de bízik benne, hogy a melegebbnek ígérkező vasárnapi futamon visszavághatnak nekik.
részletekOcont és Sainzt figyeli a Mercedes
Toto Wolff szerint benne van a pakliban, hogy Lewis Hamilton a Ferrari kedvéért elhagyja jelenlegi csapatát. Erre az esetre tartja a szemét két fiatal pilótán – egyre házon belül, egyre házon kívül.
részletekHamilton még sikeresebbé tenné a Mercedest
Lewis Hamilton és Toto Wolff beszélgetett egymással őszintén arról, mit szeretnének elérni együtt és a csapattal egyaránt. A két fél hosszú és gyümölcsöző együttműködést remél a következő évekre.
részletekWolff: Most a legjobb Mercedesre van szükség
A Mercedes csapatvezetője szerint frusztráló a helyzet, de jól reagáltak rá, az viszont látszik, hogy az idei szoros küzdelemben nem férnek bele ilyen hibák, a legjobb formájukra van szükség.
részletek