DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Williams

Massa: A Williams most megfizet a pénzért

Érezhetően a Williams korábbi pilótája, Felipe Massa már nincs közeli kapcsolatban excsapatával: arról beszélt, hogy a csapat kizárólag tőke alapján választott versenyzőket, ő pedig jókor vonult vissza.

részletek

Rosberg már nem menedzseli Kubicát

A korábbi bajnok is segített a lengyelnek, hogy megkapja a Williams ülését – végül az ő közbenjárása sem bizonyult elegendőnek. Azóta már nincsenek szoros munkakapcsolatban.

részletek

Kubica nagyon elfoglalt, ezért nem indul a WEC-ben

A lengyel pilóta szerint túl sok időt vett volna el az LMP1-es szezon az F1-es tesztpilótai feladataitól, ezért döntött úgy, hogy inkább nem indul, pedig már megegyezett a Manorral.

részletek

Kivonul a Williams, ha nem lesz költségplafon

A Williams csapatának fennállása is tét lett az F1 új szabályainak meghatározása során. Az istálló végét jelentené, ha az F1 vezetősége a nagyobb csapatokra hallgatva mégsem korlátozná a kiadásokat.

részletek

Stroll Alonsóhoz hasonlítja saját helyzetét

A Williams jelenlegi formája elhomályosítja Lance Stroll eddigi fejlődését versenyzőként, és ezt a kanadai is érzi. Elmondása szerint azonban nem csak ő küzd ezzel a problémával a mezőnyben.

részletek

A Williamsnél már a 14-15. hely is pozitívum

Három forduló után is a grove-i alakulat az egyetlen, aki pontok nélkül áll a tabellán: Kínában sem tudtak az első tízben harcolni, de Paddy Lowe mégis megtalálta a kínai hétvége előnyeit.

részletek

Tavalyi körétől is lassabb az idei Williams

Bahrein után a kínai F1-es hétvégén is elmarad tavalyi formájától a Williams csapata. A gyorsabb autóban Szergej Szirotkin is tizedekre van Felipe Massa korábbi időmérős köridejétől.

részletek

Lowe: Kubica bajban sem kap több lehetőséget

Nem kicsi a gond a Williams háza táján:, aki egyedüli csapatként maradt pont nélkül két futam után. Sokan úgy vélik, Kubica többet segíthetne a fejlesztésben, de Lowe másképp gondolja.

részletek

Stroll: Jelenleg a Williams a leglassabb

Több, mint húsz éve még világbajnoki címet ünnepeltek, de 2014-től is többször felfért az összetett dobogóra a Williams. Most saját pilótája szerint a mezőny leglassabb versenyautója.

részletek

Szirotkin: Kívülről idiótáknak tűntünk

A Williams orosz F1-es pilótája tudja, hogy nagyon rosszul fest a csapat helyzete, szerinte jobb, ha inkább bele sem gondolnak, hogy mennyire, de lát pozitívumokat is.

részletek

A Williams utolsó helyre esett vissza

Amitől sokan tartottak év elején, úgy fest, be is következik. A nagy múltú istálló az utolsó helyre esett vissza Bahreinben, ami a rangsort illeti. Ami még nagyobb baj, hogy nem is teljesen értik az okát.

részletek

Stroll kiosztotta Villeneuve-öt

Már tavaly óta tudjuk, hogy Lance Stroll és az 1997-es világbajnok nem esznek egymás tenyeréből. Villeneuve legújabb nyilatkozata után immáron a fiatal pilóta is keményen odaszólt.

részletek