Williams
Massa kezdte a legjobb idővel a második hetet
Az idei előszezoni tesztek során először a Williams zárt a legjobb idővel egy napot, Felipe Massa ráadásul több mint 160 kört megtett, ezzel pótolva csapata múlt heti időveszteségét. Idejét Ricciardo és Vettel közelítette meg.
részletekMassa: Nyugi van, emberek, csak 18 éves!
Nem kellene elhamarkodottan elítélni a második legfiatalabb F1-esként debütálni készülő Strollt a múlt heti balesetei miatt – ez csapattársa véleménye, aki arról is beszélt, hol áll a Williams az erősorrendben.
részletekMassa még évekig maradhat az F1-ben
A brazil pilóta ugyan 2016-ban lezárta F1-es karrierjét, de a Williams hívó szavára rögtön vissza is vonta ezt a befejezést - sőt, ha lesz lehetősége, hosszabb távon is maradna még a sorozatban.
részletekMiért ne törjünk máris pálcát Stroll felett?
Az első barcelonai teszten nem csak az új autók szépségéről és gyorsaságáról, és egyéb pozitív eseményekről volt szó a sajtóban. A McLaren tovább szenved a Hondával, eközben pedig úgy tűnhet, új bajkeverője született a Forma-1-nek.
részletekStroll: Massa nem a mentorom
Rendkívül jó csapatjátékosnak tartja a visszavonulásból visszatérő brazilt, a Williams kanadai F1-es újonca szerint azonban nem a „mentor” a legjobb kifejezés kettejük viszonyára.
részletekMassa elárulta, miért tért vissza
Hiába jelentette be a tavalyi Olasz Nagydíjon a visszavonulását, Nico Rosberg kiszállásának köszönhetően még egy idényt eltölthet az F1-ben a brazil – most elmondta, pontosan miért döntött így.
részletekBottas azt hitte, könnyebb lesz a csapatváltás
Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője elárulta, jó néhány dologhoz kell alkalmazkodnia új csapatánál, azonban úgy érzi, eddig jól vette az akadályokat.
részletekStrollt nem nagyon zavarják a hibái
A Williams kanadai F1-es pilótája másodszor is rontott, ezzel kihúzta csapatát a csütörtöki tesztnapról - szerinte azonban ezek előfordulnak, tovább kell lépniük és kész.
részletekA Williams nem hibáztatja Strollt
Két nap alatt háromszor is leszaladt a pályáról az újonc, s elképzelhető, hogy a csütörtöki napot ki is kell hagynia emiatt a Williamsnek, a grove-i F1-es istálló azonban védelmébe vette a kanadait.
részletekStroll a kicsúszása ellenére is magabiztos
Nem sikerült a legjobban az első hivatalos F1-es tesztnapja a Williams újoncának, hiszen már délelőtt meglátogatta a kavicságyat, autója pedig annyira megsérült, hogy nem is tudta folytatni a munkát.
részletekA változások ellenére is ambiciózus a Williams
Néhez dolga lesz idén a Williams F1-es csapatának, hiszen amellett, hogy vissza szeretnének kerülni a közvetlen élmezőnybe, nagyon sokan pályáznak a pozíciójukra - Claire Williams egyelőre magabiztos.
részletekMassa is autóba ült Stroll mellett egy privát teszten
A Williams kanadai újonca tavaly óta körbejárta a világot, hogy minél több F1-es pályán szerezzen tapasztalatot, a visszavonuló, majd visszatérő brazil pedig el is kísérte őt Bahreinbe.
részletek