Vbcím
Hamilton: Több kell a Ferrari megveréséhez
Lewis Hamilton vezeti a világbajnoki pontversenyt, de az olasz gárda teljesítménye láttán nem lehet nyugodt. A brit is érzi, hogy még a tavalyinál is nehezebb dolga lesz, ha meg akarja védeni címét.
részletekRicciardo idén sem mondott le a vb-címről
Annak ellenére, hogy elég tetemes a hátránya az ausztrál pilótának a listavezető Lewis Hamiltonhoz képest, továbbra sem zárja ki a világbajnoki esélyeit 2018-ban.
részletekHamilton: Alonso volt a legnehezebb ellenfél
Lewis Hamilton három pilótát emelt ki, akikkel keményen meg kellett küzdenie karrierje során. Fernando Alonso mellett a Nico Rosberggel és a Sebastian Vettellel való rivalizálására is kitért.
részletekVettel érettségével zárja ki a kritikát
Sebastian Vettel nem kezdte rosszul az évet: két győzelemmel nyitott, mégis Lewis Hamilton vezeti a bajnoki tabellát. A német elmondta, mik a legfontosabbak egy újabb vb-cím elnyeréséhez.
részletekMercedes: Ezt a bajnokságot bárki megnyerheti
Senki sem számított arra, ami a Kínai Nagydíjon történt: kellett hozzá a safety car is, de ez mit semmit sem von le a Red Bull tempójából és meneteléséből, aminek köszönhetően behúzta a futamot.
részletekHamilton még sikeresebbé tenné a Mercedest
Lewis Hamilton és Toto Wolff beszélgetett egymással őszintén arról, mit szeretnének elérni együtt és a csapattal egyaránt. A két fél hosszú és gyümölcsöző együttműködést remél a következő évekre.
részletekRicciardo elvárja magától a bajnoki címet
A Red Bull pilótája úgy érzi, ha adottak lennének a feltételek a számára, világbajnok lehetne. A 28 éves ausztrál érdekességeket árult el a Mercedesről, és a partnereikhez fűződő viszonyáról is.
részletekBottas: Rosberg megmutatta, Hamilton verhető
2018-ban ismét feltehetjük a kérdést: Valtteri Bottas vajon képes lesz-e Lewis Hamilton legyőzésére? Tavaly ez még csak egyszer-kétszer sikerült neki, idén azonban már más terveket sző a finn.
részletekIdén már nincs több mentség Bottas számára
A Mercedes pilótája második szezonját fogja teljesíteni a világbajnok alakulatnál. Tavaly nem tudott a címért harcolni, de idén már ez lesz az elvárás a finn versenyzővel szemben.
részletekBottas: Nagyobb elvárások, kisebb nyomás
A finn pilóta a 2018-as szezont már nem újoncként kezdi a Mercedesben, ami azt is jelenti, hogy jobb teljesítményt kell nyújtania a tavalyinál. Ennek ellenére Bottas nem érez nagyobb terhet magán.
részletekBottas idén nyomás alatt tartaná Hamiltont
2017-ben a finn pilótának nem sikerült a szezon végéig harcolnia Lewis Hamiltonnal a bajnoki címért, idén azonban változtatna a dolgon. Valtteri Bottas meg is indokolta, miért lehet más a 2018-as év.
részletekSzirotkin: Hamilton remekül kezelte a nyomást
Lewis Hamiltonnak meg kellett küzdenie a negyedik világbajnoki címért, mivel Sebastian Vettel végig a sarkában volt. A Williams új pilótája mondta el, hogyan látta kettejük küzdelmét.
részletek