Vbcím
Wolff: Nem biztos, hogy ötödször is duplázunk
A V6-os hibridkorszak beköszöntése óta gyakorlatilag verhetetlen a Mercedes: négyszer húzta be mindkét bajnoki címet, de Toto Wolff még nem jelentené ki, hogy ez idén is sikerül csapatának.
részletekKi a legsikeresebb F1-es finn?
Ki és milyen szempontból a legjobb közülük? Erre próbáltunk választ találni a statisztika alapján, de annyit elárulhatunk, hogy Kimi Raikkönen és Mika Hakkinen emelkednek ki a többiek közül.
részletekRicciardo a címért küzdene Verstappennel
A Red Bull 2017-ben sem tudott érdemben beleszólni a világbajnoki harcba. A Mercedes és a Ferrari csatáztak a végső győzelemért, de a csapat pilótái remélik, idén ők is beleszólhatnak a küzdelembe.
részletekWolff: Hamilton hétszeres bajnok is lehet
Lewis Hamiltont 2017-ben négyszeres világbajnokká avatták, és ha a Mercedes tovább tudja folytatni jó szereplését, Wolff szerint minden adott, hogy utolérje a címek számában Michael Schumachert.
részletekMercedes: Brawn is sokat tett a sikerünkért
A dolog iróniája, hogy a brit szakember feladata most az, hogy a többi csapatot is felhozzák a Mercedes szintjére az izgalmasabb F1 érdekében. Wolff szerint egy dolog még kell a jó szerepléshez.
részletekNewey: Hamilton idén még erősebb lett
Lewis Hamiltont 2017-ben Mexikóban négyszeres világbajnokká koronázták. A britnek egy erős Ferrari és Sebastian Vettel adta fel a leckét, de végül ő jött ki győztesen a csatából.
részletekMassa egy dolgot hiányol karrierjéből
Felipe Massa hosszú karriert zárt le 2017-ben az F1-ben, versenyzői pályafutását azonban nem fejezi be. A brazil tárgyalásokat folytat néhány csapattal, és nemsokára visszatér a versenyzés világába.
részletekHamilton: Vettel idén stresszesen viselkedett
A 2017-es F1-es szezon Sebastian Vettel és Lewis Hamilton párharcáról szólt. Kettejük közül ezúttal győztes szólalt meg riválisa idei teljesítményéről és hibáiról.
részletekHamiltonékat a Ferrari legyőzése ösztönözte
2014 óta Lewis Hamiltonnak idén először nem a csapattársát kellett legyőznie a bajnoki címért, hanem a Ferrarit és Vettelt. A brit jobban élvezte az idei évet, mint mikor Rosberget kellett legyűrnie.
részletekRosberg: Nem jobb idén Hamilton
Nico Rosberg tavaly még Lewis Hamilton csapattársaként nyerte meg a világbajnokságot. A német kívülállóként úgy látja, hogy az idei bajnok semmivel sem vezet jobban, mint 2016-ban.
részletekAlonso akár tíz vb-címet is nyerhetett volna
A spanyol karrierje során híres volt rossz csapatválasztásairól, egy F1-es szakértő pedig úgy vélekedik, ellenkező esetben a sportág legeredményesebb pilótája válhatott volna belőle.
részletekLauda figyelmeztette a Mercedest
A négyszeres világbajnok F1-es istálló hétfőn gyáraiban ünnepelte az idei sikereket, az osztrák azonban felhívta a figyelmét, hogy komoly kihívás előtt áll, ha meg akarja védeni a vb-címeket.
részletek