Tereprali
Jól vizsgázott a Klement Mosquito
Bár tökéletesnek korántsem lehet nevezni a hétvégét, a HQ Racing Klement Mosquitóján az elmúlt hetekben-hónapokban végrehajtott változtatások jelesre vizsgáztak a Riverside Baján, a magyar bajnokság második futamán. Hangodi Zoltán a hatodik helyen ért célba.
részletekMagyar sikerek a Riverside Baján
Méltó befejezése volt a Riverside Baja harmadik napja az addigi remek küzdelmeknek. A másodszor megrendezett viadalon szép magyar sikerek születettek: az autósok között a Fazekas Károly, Szenáki László duó nyerte a versenyt, míg a motorosoknál a magyar értékelésben Somfai Mátyás győzött, és mindkét esetben a dobogó harmadik fokára is magyarok – a Fekete Antal, Tóth György, valamint Horváth Laller – állhattak fel. A vasárnapi rallye-s szakaszokon verhetetlennek bizonyult a Korda Erik, Nyirfás Yulianna páros, kilenc szakaszból kilencszer bizonyult a leggyorsabbnak.
részletekFazekas Károly uralja eddig a Riverside Baját
Minden volt a Riverside Baja második napján, ami a terep-rallye világához tartozik: izgalmas és fordulatos szakaszok, remek teljesítmények és emberi drámák egyaránt.
részletekJól kezdett a HQ Racing a Riverside Baján
Remekül kezdte a Riverside Baját a HQ Racing: Hangodi Zoltán és a Klement Mosquito a hetedik helyen áll, de alig két és fél perces hátránnyal, ami a verseny hosszának fényében kiváló eredmény.
részletekNem indult jól a Riverside Baja az UltimateDakar számára
Tomas Ourednicek és Pavel Vaculik a nyolcadik helyről várhatja a folytatást a Riverside Baján, a Közép-európai Zóna Trófea negyedik és a magyar bajnokság második futamán. Az UltimateDakar párosaának hátránya egy defektet követően mintegy hat perc.
részletekAz eddigi legélvezetesebb szakaszon Szalayék kilencedikek
Több, mint 24 percet gyorsultak, ami rengeteg, és immár számukra is majdnem 100 km/órás átlagsebességet (!) jelent.
részletekRiverside Baja: A száraz gumi volt a nyerő
Már az első métereken nagy csata alakult ki a Riverside Baján az autósok és a motorosok versenyében. Az idei Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság második futamán mind az autósoknál, mind a motorosoknál minimális különbségek alakultak ki a legjobbak között.
részletekHQ Racing: Első ízben Ausztriában
Újabb tereprali futam vár a HQ Racing csapatára a hétvégén: a tavalyi Riverside Bajáról kellemes emlékei vannak Hangodi Zoltánnak, így izgatottan várja a magyar bajnokság második állomását, amely a sportág történetében először részben osztrák földön kerül megrendezésre.
részletekHQ Racing: Első ízben Ausztriában
Újabb tereprali futam vár a HQ Racing csapatára a hétvégén: a tavalyi Riverside Bajáról kellemes emlékei vannak Hangodi Zoltánnak, így izgatottan várja a magyar bajnokság második állomását, amely a sportág történetében először részben osztrák földön kerül megrendezésre.
részletekSzalayék mentőangyal-szerepben
A dűne mögött csak a quad égnek álló kerekeit látták, ám amikor felértek a homokdomb tetejére, megpillantották az alatta fekvő motorost is. Természetesen azonnal félreálltak, és elkezdték a segítségnyújtást. Egyrészt mert segíteni kötelező (benne van a szabályban), másrészt mert így természetes. A sivatagi emberek tisztában vannak vele: az egyik nap ő, a másikon talán én – így nem haboznak, ha bárki bajba jut.
részletekSzalayék a top tízben!
Bevállalós pálya volt. Sok-sok sziklával az elején, aztán néhány trükkös navigációs ponttal, majd pedig dűnékkel, amelyek szinte az égig értek. Utóbbiakból nem volt túl sok, izgalmakból viszont annál inkább.
részletekOpel Dakar Team: Bemelegítésnek harcos volt!
A Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettős jó kis bemelegítésen van túl – a rendezők gyors, ugyanakkor meglehetősen trükkös pályát jelöltek ki a Fáraó-rali mezőnye számára az első napra.
részletek