Tereprali
Szalayék visszatértek a sikerük színhelyére
Az első, amit megláttak, Franco Picco kamionja volt, és ez rögtön emlékek sorát indította el bennük. Tizenhárom éve, 2002-ben hatalmas csatát vívtak vele, amiből végül győztesen kerültek ki – a Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettős akkor megnyerte a Fáraó-ralit.
részletekTámadás a címvédők ellen
A jövő hétvégén – május 15. és 17-e között – elrajtol a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. Az autósok között hatalmas küzdelem várható, hiszen valamennyi induló győzelemre tör.
részletekRiverside Baja: amazonok csatája
Kevesebb, mint két hét múlva – május 15. és 17-e között – elrajtol a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. A verseny abból a szempontból is mérföldkő lesz a szakág hazai történelmében, ugyanis nem kevesebb, mint nyolc hölgy áll rajthoz: lesz köztük előfutó, pilóta, quados és navigátor. Egy viszont mindenképpen azonos bennük, ugyanúgy győzni szeretnének, mint a versenyen induló férfi ellenfeleik.
részletekKormányt cserélt Tomczyk és Al-Attiyah
Kormányt cseréltek a bajnokok: Martin Tomczyk a MINI ALL4 Racing, Nasser Al-Attiyah a BMW M4 DTM volánja mögé ült.
részletekOpel Dakar Team: Együtt nyertek, együtt mennek vissza!
Együtt térnek vissza a fáraók földjére! Szalay Balázs 2002-ben Laklóth Aladárral az oldalán nyerte meg az egyiptomi sivatagi viadalt, s most, 13 év elteltével úgy döntött: vele is tér vissza a hatalmas dûnék közé.
részletekVersenykamion vitte utolsó útjára az elhunyt navigátort
Gerard de Rooy Iveco versenykamionja vitte utolsó útjára Jürgen Dament, a belga másodpilótát, aki múlt héten, a terepralis Világkupa-sorozat katari állomásán elszenvedett nyaktörés következtében veszítette életét.
részletekSporttörténelmi száguldás három napon át
Alig valamivel több, mint két hét múlva – május 15. és 17-e között – elrajtol a Nyílt Magyar Tereprali Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja.
részletekHQ Racing: Kuplungprobléma árnyékolta be a szezonnyitót
Bosszantó műszaki probléma hátráltatta Hangodi Zoltánt és a Klement Mosquitót a Duna Aszfalt Kupa vasárnapi zárónapján, ennek ellenére a kilencedik pozícióban zárta a HQ Racing pilótája a nemzetközi viadalt. A csapat másik autója, a Challenge kategóriában induló Kapitány Dorottya – Pánczél Gyöngyi párossal a negyedik helyet szerezte meg.
részletekKaposiék turbómizériával bajlódnak Bugacon
Új fejezetet nyitott a 2015-ös szezonra csapata, a GTA Motorsport életében Kaposi Zoltán, ám az évadnyitó Duna Aszfalt Kupa eddig a vártnál jóval nehézkesebben alakul a negyedik terepralis szezonját kezdő pilóta számára.
részletekA látványosságra hajt a Scania-különítmény Bugacon
Bács-Kiskun megye útjain nem túl gyakran látni 1100 lóerős versenykamiont, kiváltképp olyat, amely már sivatagi körülmények között is bizonyított. A tereprali-ob idei szezonját megnyitó Duna Aszfalt Kupa ilyen különleges esemény: az autók, motorok és quadok között ott van az Africa Eco Race-en rendszeresen szerelő Qualisport sárga Scania-monstruma is.
részletekLukaszewski átvette a vezetést
Több mint 200 kilométernyi szelektív szakasz után a lengyel Marcin Lukaszewski – Magdalena Duhanik páros vette át a vezetést a Duna Aszfalt Kupán. A második helyen legjobb magyarként Fekete Antalék állnak, az ideiglenes dobogó legalsó fokát azonban ismét egy lengyel versenyző birtokolja Piotr Bialkowski személyében.
részletekHango a terepralis szezont is megkezdte
Bár a ralikrosszban már két összecsapáson is túl vannak a versenyzők, köztük Hangodi Zoltán, a terepraliban még csak most ébrednek téli álmukból a versenygépek. A HQ Racing pilótája a 10. pozícióból várhatja a folytatást.
részletek