Stroll
Az első alkalom, hogy a Mercedes is kevés
Az idei évadban a Renault-nál és a Hondánál számos alkalommal találkozhattunk a túl sok motorcsere miatti problémákkal. A Williamsnél azonban kivételesen a Mercedesszel is pórul jártak.
részletekVilleneuve megint Strollt szapulja
Az év korábbi részében az 1997-es világbajnok már kritizálta honfitársát gyenge teljesítménye miatt, és visszafogott brazíliai szereplése után pedig ismét célkeresztjébe vette őt.
részletekVandoorne: Alonso nem a mentorom
Stoffel Vandoorne, a McLaren idén még nagyrészt újonc versenyzője szerint nincs szüksége Fernando Alonso segítségére a Formula-1-ben. Saját erejéből javult ennyit a teljesítménye.
részletekStroll: A daytonai szereplésnek nincs sok haszna
A McLaren fiatal tehetségét Alonsóval együtt Daytonába, a 24 órásra küldi: kevésbé ismert, de Lance Stroll részt vett már ezen a versenyen, és nem érzi, hogy bármennyire felkészítene az F1-re.
részletekKubicát Abu Dhabiban tesztelhetné a Williams
Egyelőre csak Lance Stroll helye biztos a Williamsnél 2018-ban, nagy a tolongás a másik ülésért. Egy merész elképzelés szerint Robert Kubicát kellene kipróbálnia a záró futamon az istállónak.
részletekFélreérthetetlen nyilatkozat a Williamstől, hogy megválnak Massától
Noha Felipe Massa szívesen folytatná F1-es pályafutását jövőre is, egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy a grove-iak lecserélik őt - legalábbis erre utal a csapat technikai igazgatójának legutóbbi nyilatkozata.
részletekEzért úszta meg Vettel a büntetést
Több szakértő is morgolódott a Malajziai Nagydíj leintése után, ugyanis Sebastian Vettel kétszeresen is megszegte a szabályokat a Stroll-lal való ütközése után. Ez valójában nem fedte a valóságot.
részletekA Williams már hátra figyel, semmint előre
A grove-i istálló egy tizedik hellyel gazdagodott a Japán Nagydíjon, de Felipe Massa szerint az a legfontosabb, hogy legnagyobb riválisaik előtt tudták befejezni a futamot.
részletekMassa: Pont, mint a 2006-os pole-köröm
Bár az eredménylista 9. helyén viszonylag feltűnésmentes maradt, Felipe Massa egyik legjobb időmérő edzésének nevezte a suzukait, ami az ehhez szükséges autóban talán első rajthelyet is érhetett volna számára.
részletekVettel nem haragszik Strollra
Sebastian Vettel a Malajziai Nagydíj levezető körében nagyon ritkán látható balesetet szenvedett, miközben el akart haladni Lance Stroll autója mellett. A német pilóta nem haragszik, de valójában nincs is miért.
részletekTöbbé már nem kérdés Stroll tehetsége
A kanadai versenyző nehéz kezdet után a nyáron belelendült, és meg sem állt: Malajziában kemény csatát vívott Felipe Massával, és újra pontokat szerzett, kivívva az F1 sportszakmai igazgatójának elismerését.
részletekA háromszoros győztes javítana a tavalyi évhez képest
Három futamgyőzelmet is aratott korábban Suzukában a Williams istálló, az utóbbi években azonban kevés sikert ért el. A tavalyi kettős pontszerzést túlszárnyalnák, főleg Felipe Massa rutinjára építve.
részletek