Sprint
Perez nem aggódik, a futamon is a győzelmet célozza meg
Sergio Perez szerezte meg a győzelmet a 2023-as F1-es idény első sprintjén, a Red Bull versenyzője pedig a vasárnapi nagydíjon is a dobogó tetejére állna.
részletekVerstappen nem fogadta el Russell magyarázatát
Nem érti, miért kellett annyi kockázatot vállalnia a sprint elején a Mercedes-pilótának, de a sérült autóval is bejött harmadiknak az F1-es címvédő.
részletekAz autót nem tudjuk kicserélni – Leclerc
Eddig nagyszerű hétvégét tudhat maga mögött a monacói versenyző, ugyanakkor két pole-pozíció ellenére a sprintfutamon be kellett érnie a második hellyel. A Ferrari versenyzője igyekezett pozitív maradni a futamot követő interjúk során.
részletekPerez könnyedén levadászta Leclerc-t a sprinten
A kezdeti SC-fázis után hamar megelőzte a pole-ból induló ferrarist a Red Bull mexikóija, aki így megnyerte a szombati futamot. Verstappen a harmadik.
részletekBinder győzött a piros zászlós sprinten
A saját csapattársát legyőzve húzta be idei második szombati diadalát a dél-afrikai a start után félbeszakított jerezi sprinten. A KTM kettős sikerét Bagnaia rontotta el.
részletek„Eljön a pont, amikor feltesszük a kérdést: megéri-e mindez?” – Verstappen
A bakui sprinthétvége felvezetéseként a címvédő újfent elmondta: eljöhet az a pont, amikor a sikerek és a szenvedély ellenére túl sokká válik az F1 számára.
részletekIzgalmasabb, megterhelőbb – tetszik az F1-eseknek az új sprintformátum
Gyakorlatilag a teljes F1-es mezőny egyetért abban, hogy jót tesz a sprinteknek a Bakuban bevezetendő újítás a külön időmérővel.
részletekRalf Schumacher: Verstappen nyelje le a békát vagy menjen
Ralf Schumacher szerint a megszoksz vagy megszöksz elvet kellene alkalmaznia a hollandnak.
részletekPodcast: Az F1-es hétvégék változásai
Változnak a sprintek, hozzányúlhatnak a szabadedzésekhez, kísérleteznek az időmérővel – és mi jön még? Erről beszélgettünk legújabb adásunkban.
részletekElfogadva: Bakutól változik a formátum, jön a Sprint Szétlövés
Most már végleges: az Azerbajdzsáni Nagydíjon változik a szokásos sprintes lebonyolítás, a második szabadedzés helyére második időmérő kerül be, a szombati nap így önállóvá válik.
részletekKöltséges roncsderbivé válhat a bakui sprint?
Nem tagadják az F1-es csapatvezetők: kicsit tartanak az azeri utcai pályán rendezendő sprint miatt. Sem a szerelési idő, sem a költségplafon nem optimális.
részletekSprint: A versenyzők is akarták a változást
Bakuban debütálhat az új sprintformátum, mely két időmérőt hoz az F1-es hétvégékre – a megkérdezett pilóták egyöntetűen támogatják a javaslatot.
részletek