Sepang
Vettel lemásolná 2015-ös teljesítményét
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka nagyot ment Sepangban egy évvel ezelőtt és most is erre készül - nagy kihívás lesz ez a futam, de szeretnének hasonlóan szerepelni, mint 2015-ben.
részletekÍgy hathat az autókra a felújított sepangi pálya
Noha nem hozott vonalvezetésbeli módosítást az átalakítás Sepangban, a Williams technikai igazgatója kíváncsian várja, hogy az újraaszfaltozott pálya milyen hatással lesz az autókra.
részletekNe maradj le semmiről: nagy hétvége lesz!
Rengeteg sorozat programjait kellett felvennünk a hétvégi programba: szám szerint 12 jelentős nemzetközi szériának lesz fordulója csütörtöktől vasárnapig, közte persze az F1-nek, de magyarok is érdekeltek.
részletekA Hungaroringhez hasonlítják Sepangot
Három jól ismert, bizonyos szempontból mégis új pálya szerepel a versenynaptárban: Ausztriában, Magyarországban és Malajziában közös, hogy az F1-es helyszínek friss aszfaltréteget kaptak.
részletekKomoly esőzés várható Sepangban
Ahogy az általában lenni szokott, minden bizonnyal ezúttal sem maradunk égi áldás nélkül a Malajziai Nagydíj hétvégéjén - a pénteki és szombati edzéseken, valamint a futamon is eshet.
részletekKilenc kanyar változott meg Sepangban
Szinte új pályára érkezik az F1-es mezőny hétvégén: a maláj helyszínt újraaszfaltozták, a kanyarok háromötödét megváltoztatták, különösen az utolsó fordulót.
részletekAlonso kellemes emlékeit idézte fel Sepangról
Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája beszélt a soron következő Maláj Nagydíjról, annak különlegességeiről, és arról, miért tér vissza szívesen évről-évre Sepangba.
részletekÚjabb fejlesztést hoz Sepangba a Ferrari
A Scuderia nem áll le, egy frissített aerodinamikai csomagot vet be Malajziában, hogy ledolgozza hátrányát a Red Bull-lal szemben - cél a konstruktőri második hely.
részletekAggodalmak az új sepangi aszfalt vízelvezetése miatt
Bár a Formula-1 már 18. versenyére készül Sepangban a jövő hétvégén, egy kicsit mégis úgy érezheti majd magát a mezőny, mintha új helyszínre érkezne. A friss aszfalt a MotoGP-nek már problémát okozott, és az F1-ben is hasonlótól tartanak.
részletekÁtalakított kanyarok várják a mezőnyt Sepangban
Október másodikán felbőgnek a motorok Malajzia F1-es pályáján, melyen több változást is végrehajtanak a szervezők - mindezt azért hogy izgalmasabb futamokat láthassanak a Sepangba kilátogatók.
részletekVonalvezetésében is megújul a sepangi pálya
A Malajziai Nagydíj időpontja részben amiatt került át idén tavaszról egy októberi dátumra, mert a Hungaroringhez hasonlóan a sepangi pálya is nagyszabású ráncfelvarráson esik át. Ők ráadásul néhány kanyart is átszabnak.
részletekRetro – Sepangban elindul az Alonso-menet
Ezen a napon a 2005-ös évadban már a második versenyt futották le, az ifjú Fernando Alonsót pedig nem lehetett legyőzni – Malajziában mutatta meg először azt, ami aztán egész szezonját jellemezte.
részletek