Retro
Retro – Kiállítótermi autóval a versenypályára
Bobby Rahal elsősorban az IndyCar legendás pilótájaként és csapatvezetőjeként ismert a világ számára, mindemellett azonban két F1-es nagydíj rajtrácsára is eljutott, élete ezen két hete pedig igencsak kalandosra sikerült.
részletekRetro - Egy hamisítatlan Irvine-beszólás
A bajnoki címet 1999-ben két pont híján elbukó Eddie Irvine mindig is híres volt arról, hogy mindenkinek hajlamos volt odaszúrni egyet - 2001-ben ezen a napon David Coulthardot találta meg.
részletekRetro – Alonso piszkos fogásai
Joggal tartják a mezőny egyik, ha nem a legjobb versenyzőjének Fernando Alonsót, ez azonban nem jelenti azt, hogy a legkorrektebbek közé tartozna: nem válogatott az eszközökben néhány éve, mikor a bajnoki címért küzdött. A rivális Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egy alkalommal fel is sorolta, mikkel próbálta megtörni Sebastian Vettelt.
részletekRetro – Az F1-ben sosem indult futamgyőztesek
A világbajnokság történetének van 8 olyan futamgyőztese, akik egyetlen F1-es versenyen sem álltak rajthoz – mai múltidéző cikkünkben az ő nevüket ismerhetjük meg Parsonstól Rathmannig.
részletekRetro – Egy motorépítő a mezőny végéről
Öt dobogó és két pole-pozíció – szűk két évtized alatt ennyi siker jutott az F1-ben Brian Hartnak, akinek erőforrásai összesen nyolc csapat autóit hajtották meg, de a többség a pontszerzésig sem jutott.
részletekRetro – 23 éves zöldfülű a világbajnok helyett
Nigel Mansell favoritnak tűnt a Williams F1-es ülésére 1995-ben, a csapat mégis David Coulthardot választotta – Frank Williams nem volt hajlandó elárulni, miért, hogy ne sértse meg a világbajnokot.
részletekRetro – Az egyetlen magyar F1-es pilóta
Baumgartner Zsolt január 1-én az új év mellett születésnapját is ünnepli, ebből az alkalomból pedig visszatekintünk hullámvasútszerű, de minden tekintetben hamisíthatatlanul magyaros pályafutására.
részletekRetro – Jackie Stewart legsúlyosabb csapása
A legendás pilóta számos társát és barátját látta meghalni a versenypályákon F1-es karrierje során, ám a háromszoros világbajnok szerint nem ez volt a legsúlyosabb csapás az életében.
részletekRetro – Alonso nem elég harcias
Később ő lett a mezőny egyik legagresszívabb versenyzője, ezért furcsa felidézni: első F1-es bajnoki címe után a Renault arra szólította fel, hogy következő szezonban többet támadjon a pályán.
részletekRetro - Az első ember, akiből F1-es pilóta lett
Hogy mi miatt lett sporttörténelmi jelentőségű 1896. december 28-a? Megszületett Philippe Etancelin, az első ember a történelem során, aki rajthoz állt a csak több mint fél évszázad múlva életre hívott Formula-1-es világbajnokságban.
részletekRetro – Az F1-es família, amelyről sosem hallottál
Rosbergék, Hillék vagy épp Verstappenék: ha a királykategóriában szereplő apa-fia párosokról beszélünk, főleg ezek a nevek ugranak be. És mi a helyzet a Pilette családdal?
részletekAmikor még karácsonykor is versenyeztek az F1-esek
Azt sokan tudják, hogy voltak olyan évek, amikor már újévkor elkezdődött az F1-es idény, azt viszont már kevesebben, hogy néhány alkalommal csak karácsony után ért véget a száguldás.
részletek