Rahal a családból láthatta a jó példát, hiszen apja, Mike autóversenyző volt, ő azonban még kimondottan csak hobbiként tekintett a sportautózásra, viccesen mindig kiemelve, hogy libanoni származása (a közel-kelethez is kötődnek ugyanis Rahalék) mintegy megköveteli, hogy vállalkozóként, üzletemberként keresse a kenyerét. Fia, az 1953-ban ezen a napon már Amerikában született Robert - vagyis ahogy ma világszerte ismert, Bobby - azonban már más szemléletet követett, és profi versenyzői karrierről álmodott, méghozzá sok honfitársával ellentétben nem az Államok területén, hanem a Formula-1-ben.
A hazai Formula Atlanticban pallérozódott, ahol 1977-ben a második helyen zárta a szezont a szintén feltörekvő Gilles Villeneuve egyetlen komoly kihívójaként, ezzel az eredménnyel a zsebében pedig már magabiztosan vágott bele az európai útkeresésbe. Támogatója lett a kanadai milliárdos Walter Wolf, aki F1-es csapatot is működtetett akkoriban, és ezen kapcsolatnak köszönhetően Rahal lehetőséget kapott két nagydíjon való részvételre az 1978-as szezon végén: Watkins Glenben és Montrealban, ahol október első két hétvégéjén zárult a Formula-1 azévi szezonja.
A Wolf 1977-es győztes lendülete már a múlté volt ekkor, de Jody Scheckter még tudott néhány dobogót szállítani a továbbra is egyautósként működő csapatnak. Tulajdonképpen ez a két észak-amerikai forduló volt az első alkalom, amikor a Wolf két autót is benevezett, így Rahal megejthette a debütálását. Watkins Glenben, tanulóversenyén a 12.-en ért célba, csapattársa azonban egy dobogóval magára vonta a figyelmet.
Montrealban az edzéseken eső fogadta a mezőnyt, és bár Rahal az élmezőnyhöz közeli időket futott, hamarosan hibázott és alaposan összetörte az autóját - olyannyira, hogy azt a csapat nem is tudta volna időben kijavítani. Ám Wolf mindenképpen szeretett volna két autóval ott lenni hazai futama, az első F1-es Kanadai Nagydíj rajtrácsán, és elő is állt egy vészforgatókönyvvel. Tudta, hogy Montreal egy hoteljében kiállítási darabként porosodik csapatának egy előző évi, 1977-es modellje, amit sebtében vissza is kért tőlük, a szerelők az éjszaka folyamán beleépítették a Ford Cosworth DFV-motort, az ismét munkára fogott gép pedig másnap egész szépen dolgozott Rahal alatt. Bár ez a WR1-es modell az volt, amely egy évvel korábban meglepő futamgyőzelmeket szerzett, mostanra már elavulttá vált, noha Rahal beszámolója szerint még mindig erősnek és jól kezelhetőnek bizonyult. A 20. helyre kvalifikált, a versenyen pedig szinte semmissé lett a technikai hátránya, hiszen többet előzött és már a 11. pozícióban haladt, amikor azonban az üzemanyagrendszer tönkrement az autóban, és ezzel véget is ért a biztató menetelés.
Egyúttal pedig ezzel a két versennyel véget ért Rahal rövid F1-es karrierje is, mert noha szeretett volna maradni 1979-re is, a csapathoz érkező világbajnok, James Hunt kikötötte, hogy csak akkor jön, ha a Wolf egyetlen autót indít a szezonban - az övét. Bobby Rahal utólag elismerte, hogy túl korán és tapasztalatlanul érkezett meg az F1-be, majd még egy rövid európai próbálkozás után visszatért az Egyesült Államokba, ahol hamar az IndyCar kirobbanthatatlan alakjává vált. Egészen 1998-ig versenyzett, háromszor lett bajnok, egyszer pedig az Indy 500-at is megnyerte. 1992-től saját csapatot is üzemeltet, amely különféle partneri kapcsolatokban máig szerves része a mezőnynek, és amelyben fia, Graham Rahal is versenyez.
Bobby Rahalnak a két 1978-as kiruccanáson kívül is volt még egy kalandja az F1-ben, ám ez sem sikerült valami hosszúra. Miután 2000-ben bekerült a Jaguar vezetőségébe, a következő évre kinevezték őt a márka Formula-1-es csapatának élére, ám zűrös hatalmi harcok folyományaként néhány hónap múlva már le is váltották őt Niki Laudára.
