Bár hat év van közöttük, Eddie Irvine és David Coulthard egy generáció tagjai, és amellett, hogy mindketten Nagy-Britanniát képviselték a versenypályákon (előbbi északírként, utóbbi skótként), az is közös volt bennük, hogy két veszettül gyors csapattárssal áldották meg őket az égiek. Eddie Irvine egyértelműen másodhegedűsnek szegődött Michael Schumacher mellé 1996-ban, s bár Coulthard azonos feltételekkel kezdhetett Mika Hakkinen mellett szintén ugyanebben az évben, a twynholmi szépen lassan alulmaradt a finnel folytatott harcban.
A skótnak több csapatutasítást is le kellett nyelnie, 1997-ben Jerezben, és 1998-ben Melbourne-ben, s hiába aratott több győzelmet is, nem tudta felvenni a versenyt az időközben kétszeres világbajnokká váló finn pilótával. Amikor Hakkinen kezdett kiábrándulni a Forma-1-ből, pechjére a McLaren egyre gyengébb lett, és nem hogy a Ferrarikkal, de a Williams-BMW-kkel is egyre több problémája akadt.
Könnyen lehet, hogy nagyobb rátermettséggel Coulthardból is világbajnok lehetett volna, de e nélkül meg kellett elégednie a 2001-es ezüstéremmel – bár szezon elején még holtversenyben állt Schumacherrel, a bajnoki cím sorsa egy pillanatig sem volt kérdés, mely negyedik alkalommal a német kezébe került, négy versennyel a vége előtt, a Hungaroringen. Ironikus, hogy épp ennek a szezonnak az elején bélyegezte őt vesztesnek a szájára lakatot soha sem helyező Irvine, egy további, nem éppen finom mondattal megfűszerezve.
„Annyi esélye van arra, hogy Forma-1-es világbajnok legyen, mint hogy én nyerjek a lottón – és én nem lottózok” – mondta az akkor már Jaguarnál versenyző északír, aki éppen azon a Monacói Nagydíjon tudta első alkalommal dobogóra vinni a nagymacskások autóját, amelyet Coulthard pole-ból kezdhetett volna, de a rajtnál lefulladt az autója. Irvine 12. helyen zárta a 2001-es szezont, egy évvel később pedig visszavonult, és örökre hátat fordított a Forma-1-nek. A lottónyeremény pedig azóta sem jött össze neki.
