DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

Renault

Majdnem szakács lett F1-es kirúgása után Grosjean

Miután 2009-es beugrását követően nem kapott ülést a Renault-tól, Romain Grosjean felkészült rá, hogy felhagyjon a versenyzéssel. Még egy szakácsiskolába is beadta jelentkezését.

részletek

Verstappen: A Honda adatai nagyon biztatóak

A Red Bull holland versenyzője bizakodó a motorszállító-váltást illetően, 2019-től ugyanis Renault helyett Honda-erőforrást használ a csapat. A fejlődési adatok kifejezetten biztatóak.

részletek

McLaren: Aki nem fejlődik, hátrafelé lépked

A nemrég még világbajnokokat adó istálló 2012 óta egyszerűen nem találja önmagát. Fernando Alonso szerint az istálló hátrafelé halad és ezzel részben egyetért a vezérigazgató is.

részletek

Célt ért a Renault, Grosjeant kizárták a 6. helyről

Utólag változott az Olasz Nagydíj végeredménye az ötödik helytől lefelé, miután az FIA elfogadta a Renault óvását Romain Grosjean szabálytalan Haasát illetően. A döntés új F1-es pontszerzőt is szült.

részletek

Alonso: Visszaléptünk a megbízhatóság terén

Fernando Alonso elég jól teljesített az Olasz Nagydíjon, hiszen a pontszerző helyeken haladt, egészen addig, míg meg nem állt alatta a McLaren. A spanyol csalódottan értékelte a történteket.

részletek

Vandoorne legrosszabb két éve a McLarennél

Stoffel Vandoorne úgy véli, rossz időben tartózkodik rossz helyen az elmúlt két szezonban, pályafutása legrosszabb időszakát éli a szenvedő McLarennel. De velük maradna jövőre is.

részletek

Sajtó: Verstappennek kilépési záradéka van

Vállalta a kockázatot a Red Bull és 2019-től Honda-erőforrásokkal szereli fel autóit. Az olasz sajtó tudni véli, hogy Max Verstappen szerződésében van egy záradék arra az esetre, ha az autó gyenge.

részletek

Sainz: Ez több mint elég szülinapi ajándéknak

Felemás időmérőn van túl a Renault Olaszországban: Carlos Sainz az első tízben végzett, míg csapattársa, Nico Hülkenberg a mezőny végéről vághat neki a vasárnapi futamnak.

részletek

Verstappen: Pont erre számítottam, a senki földjén vagyunk

Max Verstappen pontosan arra számított az Olasz Nagydíj időmérő edzése előtt, ami történt: a Ferrarik és a Mercedesek mögött az ötödik helyet szerezte meg. De legalább új motor jobb, mint a régi.

részletek

Sainz elfelejtené a veszélyes DRS-t

A fiatal spanyol elismeri, hogy jelenleg a nyitható hátsó szárny nélkül szinte lehetetlen lenne előzni a Formula-1-ben, ám az eszköz annyira veszélyes, ha elromlik, hogy reméli, nem sokáig lesz már.

részletek

Rögtön leállt az új Renault-motor, de csak vaklárma volt

Szívéhez kapott a Red Bull az első monzai szabadedzés első körén, mikor Daniel Ricciardo autója motorerőt veszített. Hamar kiderült, hogy a probléma egy gyors programozással orvosolható.

részletek

Perez-elsőség a száradó pályán Monzában

Alapos eső fogadta a Formula-1 mezőnyét péntek délelőtt Olaszországban, de a folyamatosan javuló körülmények között meglepetésre Sergio Perez bizonyult a leggyorsabbnak. Vettel csak a 17.

részletek