DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 28. szombat

RedBull

Még három győzelmet jósol Verstappennek a Honda

A Red Bull motorpartnerének ügyvezető igazgatója három pályát nevezett meg a hátralévő hatból, ahol mindenképp a holland sikerére számít – igaz, a maradék háromból kettő ismeretlen terep.

részletek

Horner: Wolff hozzászokott a győzelemhez

Hatalmas harc folyik a Mercedes és a Red Bull csapatai között, így a feszültség is egyre nagyobb a két istálló között. Christian Horner szerint Toto Wolffra más nyomás nehezedik mint korábban.

részletek

Győzni megy a Mercedes felségterületére Verstappen

2014 óta csak egyszer nem Mercedes nyert az USA Nagydíjon, Max Verstappen azonban az első helyet célozza – mint minden versenyen. A siker kulcsát is fejtegette, ami túlmutat azon, melyik csapat van épp lendületben.

részletek

Gasly szerint jobb esélyt érdemelt

Az AlphaTauri franciája szerint el kell fogadnia, hogy a Red Bull Sergio Perezt választotta, de ő ettől még motivált marad, mert világbajnok akar lenni, ezért dolgozik minden egyes nap.

részletek

Helyzetjelentés: jó irányba tart az F1!

Remek versenynaptár, új érdeklődők, a sport iránt elkötelezett csapatok – mi kellhet még a Formula-1 boldogságához és a fényes jövőhöz? Stefano Domenicali szerint semmi.

részletek

Nem számít újabb motorbüntetésre a Red Bull

Christian Horner szerint most már kihúzhatják a szezon végéig a Szocsiban beszerelt negyedik erőforrással Verstappennél, ugyanakkor a csapatfőnök továbbra is kulcstényezőnek tartja a megbízhatóságot.

részletek

Ebben hasonlít majd a Red Bull és a Ferrari jövőre

A Honda év végi kiszállásával a Red Bull magára marad a motorgyártással, az önállósodásuk pedig nem máshoz teszi őket hasonlóvá, mint a Ferrarihoz. Christian Horner el is magyarázza, hogyan.

részletek

Horner: Verstappen gyorsan felépült

Idén kétszer is összeütközött egymással Max Verstappen és Lewis Hamilton, a holland számára pedig a Silverstone-i ütközés volt az egyik legkeményebb. Christian Horner is ezen a véleményen van.

részletek

Egy baleset hátráltatta Newey munkáját

Kerékpárral szenvedett balesetet a közelmúltban Adrian Newey. Ezt Helmut Marko erősítette meg, aki elmondta, az istálló technikai igazgatója azóta már visszatért és ismételten munkához látott.

részletek

Villeneuve: A pontok nem adják vissza, mennyit hibázott Hamilton

Mindössze hat pont választja el egymástól jelen állás szerint Max Verstappent és Lewis Hamiltont a világbajnoki címért zajló csatában. Jacques Villeneuve szerint ez nem tükrözi a valós teljesítményt.

részletek

„Verstappennek nincsen gyenge pontja”

Lassan letelik az első szezonja Max Verstappen csapattársaként, Sergio Perezben így már bőven kialakult egy kép arról, milyen is a holland. Nem egyszerű mellette az élet, az biztos!

részletek

Wolff: A kiesések döntenek majd a címről

Hatalmas harc van a világbajnoki címért, így apróságokon is múlhat, hogy a Red Bull vagy a Mercedes örülhet majd jobban a szezon végén. Toto Wolff szerint nem a kisebb veszteségek számítanak majd.

részletek