RalikrosszEB
Szabó Krisztián: Fél másodpercen múlt a döntőbe jutás
A magyar versenyzővel először fordult elő a Ralikrossz Európa-bajnokságon, hogy nem sikerült túljutnia az elődöntőn. Olyan ellenfeleket kapott, akik erősségük alapján a döntőt is alkothatták volna. A Skoda Fabiával versenyző Krisztián ennek ellenére nem teljesen csalódottan távozott Franciaországból.
részletekSzabó Krisztián: Ebből még bármi kisülhet
Szombaton kezdetét vette az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság ötödik fordulója a franciaországi Lohéacban, a Super 1600 kategóriában Szabó Krisztiánnal. A ma rendezett két előfutamot vegyes érzelmekkel hagyja maga mögött, a magyar versenyző elégedett az elsővel, kevésbé a másodikkal.
részletekUSA: Górcső alatt a magyar csodabogár
A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztiánt egy amerikai újság munkatársai arról kérdezték, mi késztette arra, hogy Európában sikeres autóversenyzőként a kamionversenyzést is kipróbálja, ráadásul rögtön az USA-ban.
részletekMagyar sikerek, bukások és őrület a svéd Eb-n
A höljesi ralikrossz vb-futam az a verseny, amit mindegy, hogy éppen ki nyer meg, örök élmény marad azoknak a tízezreknek – most épp negyvenezer embernek –, akik a helyszínen lehettek szemtanúi és résztvevői ennek az őrült motorsport-fesztiválnak.
részletekSzabó Krisztián már második az Eb-összetettben
Bár a végén a remélt dobogós helyezés ezúttal elmaradt, ám összességében Szabó Krisztián így is több bajnoki pontot szerzett a hétvégi svéd ralikrossz Eb-futamon, mint legutóbbi, németországi pódiumos eredményével, aminek köszönhetően az összesített Európa-bajnoki pontversenyben előrelépett a szenzációs második helyre.
részletekSzabó Krisztián: Szuper kezdés
Kiválóan alakult az első nap a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság svédországi Höljesben zajló fordulóján Szabó Krisztián számára, aki a szombati előfutamokban stabilan az élmezőnyben autózott, és összesítésben a negyedik helyről várja a vasárnapi folytatást.
részletekSzabó Krisztián és a skandináv álom
Az előttünk álló hétvégén Szabó Krisztián újabb terepen támad, ezúttal Skandináviát igyekszik bevenni a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság negyedik, svédországi Höljesben sorra kerülő fordulójának keretében, a Volland Racing Skoda Fabia Mk2-esével. Festői környezet, jávorszarvasok, jó idő és rengeteg szurkoló fogadta a magyar csapatot a helyszínen.
részletekA versenypályán lepte meg szerelmét az Európa-bajnok
Különleges meglepetéssel kedveskedett születésnapján szerelmének, Fridának Szabó Krisztián, háromszoros autókrossz Európa-bajnok, aki idén már a ralikrossz Európa-bajnokságon indul, ahol első magyarként már futamgyőzelmet is szerzett Portugáliában.
részletekKárai borult, Szabó dobogós, Luigi elődöntős
E hétvégén, a németországi Esteringen rendezték a 2015-ös FIA Ralikrossz Világbajnokság ötödik fordulóját, amely egyben az Európa-bajnokság harmadik futama is volt. Három magyarért szoríthattunk.
részletekSzabó Krisztián újabb ralikrossz Eb-dobogója
Folytatta remeklését a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnoki sorozatban Szabó Krisztián, aki vasárnap a németországi Buxtehudéban rendezett fordulót a dobogós, 3. helyen zárta a Super1600-as kategóriában.
részletekSzabó Krisztián: Még pár tized és jó lesz
A 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság harmadik, a németországi Esteringen rendezett fordulójának szombati napját vegyes érzésekkel zárta Szabó Krisztián.
részletekSzabó Krisztián ismét Európa legjobbjai ellen
Szabó Krisztián idén két vasat tart egyszerre a tűzbe, így fordulhat elő, hogy a legutóbbi, belgiumi ralikrossz Eb-futam óta két versenyt is teljesített az Egyesült Államok kamionos bajnokságában, a ChampTruck World Series-ben. Ezen a hétvégén azonban visszacsöppen a ralikrosszba, és újra Európa legjobbjai ellen lendül támadásba, ezúttal a németországi Esteringen.
részletek