DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Ralikrossz

Szabó Krisztián ismét Európa legjobbjai ellen

Szabó Krisztián idén két vasat tart egyszerre a tűzbe, így fordulhat elő, hogy a legutóbbi, belgiumi ralikrossz Eb-futam óta két versenyt is teljesített az Egyesült Államok kamionos bajnokságában, a ChampTruck World Series-ben. Ezen a hétvégén azonban visszacsöppen a ralikrosszba, és újra Európa legjobbjai ellen lendül támadásba, ezúttal a németországi Esteringen.

Az előttünk álló hétvégén harmadik állomásához érkezik a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnoki sorozat. A Super1600 rendkívül népes, erős és kiegyenlített mezőnyében portugáliai győzelmét és belgiumi 6. helyét követően Szabó Krisztián most egy újabb döntős szereplésre készül, és bízik benne, hogy a számára ismeretlen buxtehudei Esteringen is gyorsan felveszi majd az élmezőny tempóját.



„Remélem, hamar visszarázódom majd a kamionozásról a ralikrosszra, és a lehető legjobb eredménnyel sikerül zárnom a németországi versenyt” – kezdi a 23 éves pilóta, akinek a sportág történetében első magyarként sikerült Európa-bajnoki futamot nyernie. „Bár ez a pálya is új lesz számomra, de ugyanez igaz volt Portugáliára és Belgiumra is, ezért bízom benne, hogy most is gyorsan rátalálok majd egy jó ritmusra. Ami könnyebbség, hogy csapatom, a Volland Racing idén már tesztelt itt, és csapattársam, Nikita Miszjulia jobb köridőket futott, mint a tavalyi verseny első helyezettje. Ez biztató, és azt vetíti előre, hogy a beállításaink jók lesznek. Sok belsőkamerás felvételt is néztem a pályáról, mentorom, Rolf Volland pedig annak idején nyert itt Eb-futamot ralikrosszban, ezért úgy gondolom, a csapaton tényleg nem fog múlni semmi” – véli Krisztián.

Hogy miben különleges az Estering? „A legizgalmasabb a német pálya vonalvezetésében talán az, hogy a végén van a Joker-kör, ami egyrészt talán átgondoltabb taktikázási lehetőséget tesz lehetővé, mint a pályák többségén, másrészt akár most is előfordulhatnak majd olyan szoros befutók, mint amilyet tavaly a SuperCars vb-futamának döntőjében láttunk: akkor Petter Solberg öt ezredmásodperccel nyert Mattias Ekström előtt” – meséli a magyar pilóta, aki a következő céllal vág neki az e hétvégi versenynek:

„Az elsődleges célom, hogy már az előfutamok során is végig stabilan a top5-ben szerepeljek, és a köztes eredménysorban, majd utána az elődöntőben és a döntőben is minél előrébb végezzek. Szeretnék mindenképp több pontot szerezni, mint legutóbb, Belgiumban, és ha ez sikerül, elégedett leszek. Egy újabb dobogó már csak hab lenne a tortán” – teszi hozzá végül Szabó Krisztián, az aktuális Eb-pontverseny jelenlegi 4. helyezettje.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: