Raikkönen
Csapattársak harmóniában
Egy F1-es első számú ellenfele saját csapattársa, ezért nagy ritkaság, ha a bokszon osztozó pilóták között barátság alakul ki. Ezekkel a párosokkal pont így történt.
részletekKülönös egybeesések a Formula-1-ben
A Formula-1 1950 óta íródó történelmében különleges, időnként megmagyarázhatatlan érdekességek is történnek. A gyűjtésből nem maradhat ki Alonso, Button, Raikkönen és Hamilton sem.
részletekAkik kezdőként azonnal pontot szereztek
Rendkívül jó hatással lehet egy fiatal pilóta karrierjére, ha élete első versenyén azonnal a pontzónában végez. A jelenlegi mezőnyben is találunk több ilyen versenyzőt is, de végül meddig jutottak?
részletekMikor nyertek utoljára a Formula-1-esek?
2017-ben öt futamgyőztest is köszönthettünk, mivel a két Mercedes, a két Red Bull mellett az egyik Ferrari is sikert könyvelhetett el. De mikor nyertek utoljára karrierjük során a mezőny tagjai?
részletekÁllandó életveszély a bokszutcában
Az autóversenyzésben a bokszutca állandó veszélyforrást jelent, különösen versenyen, ha szoros csaták vannak. Sokszor balul üt ki valami, aminek utána csak szerencse kérdése, hogy vannak-e sérültjei.
részletekHamilton és Raikkönen is extrémen készül a szezonra
Kihasználták az évszakban rejlő lehetőséget a világbajnokok: Lewis Hamilton egészen Japánba ment snowboardozni, Kimi Raikkönen gokartozott – a jégen.
részletekUtolsó szezonja lehet az idei Raikkönennek
Kimi Raikkönen 2018-ban még biztosan a Ferrari pilótája lesz, de ismét nagy kérdés lehet az év végén: vajon folytatja-e tovább a finn klasszis 2019-ben is F1-es pályafutását?
részletekMilyen idősek a csapatok pilótapárosai?
A legidősebb és a legfiatalabb versenyzőpáros között bizony huszonhét év különbség van. Melyik istálló épít a rutinra és melyik a fiatalságra? A húsz alattiaké, vagy a harminc felettieké a világ?
részletekA Ferrari kijelölte Raikkönen új versenymérnökét
Változások történtek a garázs finn felé eső oldalán, miután felmondott a 2007-es bajnok versenymérnöke. A Ferrari aktuális politikáját követve nevezte ki az utódot – más változások is várhatók a csapatnál a szezon kezdetéig.
részletekHogyan változtak a fizetések az F1-ben?
A Formula-1-ben minden a pénzről szól, ezt régóta tudjuk. De mennyi pénzről? Mennyit változott az elmúlt tizenhárom évben a versenyzők fizetése? Ki volt akkor a csúcs és ki most?
részletekNyomás alatt Raikkönen és Bottas is
A tavalyi évben a Mercedes és a Ferrari vívta a legnagyobb csatát, de Hamilton és Vettel jelentősen jobban teljesítettek, mint csapattársaik. 2018-ra Bottas és Raikkönen is ultimátummal érkezik.
részletekFerrari: Elégedettek vagyunk Kimivel
A Mercedes 2017-ben is mindent megnyert, és csak Sebastian Vettel tudta felvenni velük a versenyt. Kimi Raikkönen beleszürkült a mezőnybe, a Ferrari mégis kitart a finn pilóta mellett.
részletek