DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Raikkönen

Raikkönen: A légkör sokkal jobb, mint ezelőtt

A Ferrari finn versenyzője a csapaton belül uralkodó hangulatot dicsérte az évadnyitó előtt. Az F1-es pilóta minden tekintetben optimista, úgy érzi, versenyképes autóval kezdhetik meg a szezont.

részletek

„Jól tettem, hogy leigazoltam Raikkönent”

A szavak a Ferrari korábbi csapatfőnökétől, Stefano Domenicalitól származnak, aki a finn F1-es Scuderiához való visszatéréséért felelős. Sajnálja, hogy Vettellel már nem dolgozhat együtt.

részletek

Ferrari: Vettel és Raikkönen tökéletes kombináció

A maranellói F1-es gárda csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene nemcsak ezt mondta el, de egyúttal néhány érdekes részletet is elárult két világbajnok pilótája személyiségéről, illetve egyéni szokásaikról.

részletek

F1-Archív: Raikkönen 4 évig marad a Saubernél

Hamilton kis híján visszavonult, Peter Sauber nem engedi el Raikkönent a Ferrarihoz, Ron Dennis pedig kémkedéssel vádol egy riválist. Erről írtak az előző évek során március 7-én.

részletek

Raikkönen miatt volt feszültség a McLarennél

A McLaren korábbi versenyzői trénere, Aki Hintsa nemrég megjelent könyvében részleteket árult el a csapat néhány korábbi döntéséről, amelyek Kimi Raikkönen karrierjére is hatással lehettek.

részletek

F1-Archív: Raikkönen és Alonso sikeres debütálása

Tizennégy évvel ezelőtt talán még nem is sejtettük, két milyen korszakos zseni tette meg éppen ezen a napon első lépéseit az F1-ben, a 2001-es Ausztrál Nagydíjon. 12 évvel később Alonso ugyanezen a napon érezte magát élete formájában.

részletek

Retro - Az aszfalt fölött három méterrel

Repülni tanuló kis, szokásos formáját hozó nagy Schumacher, először dobogóra lépő Raikkönen, örömmámorban úszó újonc Mark Webber - ilyen volt a 2002-es Ausztrál Nagydíj.

részletek

F1-Archív: Amikor Irvine beszólt Coulthardnak

Alonso szerint a Ferrari 200-szorosára javult, Schumacher nem akar bocsánatot kérni a gyorsaságáért, Massa debütál, Eddie Irvine pedig hozza a formáját. Ez történt március 1-jén az előző években.

részletek

Raikkönen utolsó napjára is szűkszavú maradt

Kimi Raikkönen nem hazudtolta meg magát, és utolsó szezon előtti tesztnapján röviden értékelte munkáját - róla egészen biztosan kijelenthető, hogy nagyon szeretne már Melbourne-ben körözni.

részletek

Massa és Raikkönen az élen - szuperlággyal

Felipe Massa zárta élen a szombat délelőttöt a barcelonai F1-es teszten Kimi Raikkönen előtt. Mindketten szuperlágyakon voltak, akárcsak a 3-4. helyezett Ericsson és Hülkenberg. A Force India túl egy versenytávon.

részletek

A Ferrari az elmúlt időben Alonso-csapat volt

Ezen a véleményen van az Autosport magazin F1-es szakértője, aki szerint a Scuderia sokat fejlődött tavaly óta, de a Mercedesszel szemben továbbra is megvan a hátrányuk, az autó és a motor terén is.

részletek

F1-Archív: Schumacher és Rosberg nyerőnapja

Február 27-e az a nap volt az F1 történetében, amikor Michael Schumacher bármilyen kijelentést tett, és bármilyen jóslatba bocsátkozott az éppen előtte álló versenyévad esélyeit illetően, mindig igaza lett.

részletek